
Fotó: Biró István
2011. augusztus 22., 05:082011. augusztus 22., 05:08
A köztársasági elnök emellett kiemelte azt is, hogy Kolozsvár nem csak a magyarokról szól, hanem a térségben több száz éve együttműködő népekről, így például a románokról, és a szászokról is. Schmitt Pál azt mondta, bizakodással tölti el, amit a városban tapasztalt, és hiszi, „szeretni tudjuk, ami a miénk és becsülni, tiszteletben tartani, ami a másé”.
A magyar államfő úgy fogalmazott, bizakodással tölti el, amit Kolozsváron tapasztal, és boldog, hogy magyarul beszélhet Európa egyik legszebb terén. Ám fontosnak tartotta a román nyelvű tolmácsolást is, mivel szerinte a saját anyanyelv iránt érzett büszkeség mellett tiszteletben kell tartani minden egyes nép és ember hasonló érzését.
Schmitt Pál vasárnap kora délután érkezett kétnapos kolozsvári látogatására. A magyar köztársasági elnök találkozott Florin Stamatiannal, Kolozs megye prefektusával, Alin Tisevel, a Kolozs megyei Tanács elnökével, Fekete Emőkével, a testület alelnökével, és László Attilával, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármesterével. Ezt követően ünnepi szentmisén és orgonakoncerten vett részt a Szent Mihály templomban, majd megkoszorúzta Márton Áronnak a templom előtt álló szobrát, illetve a közeli Mátyás-szobrot.
Az Mátyás-szoborcsoport elé kihelyezett, történelemhamisító Iorga-tábla ügye is szóba került Schmitt Pálnak a kincses városi elöljárókkal folytatott informális megbeszélésein. Schmitt Pál kora délután érkezett meg a kolozsvári nemzetközi repülőtérre, a tervezett programhoz képest mintegy félórás csúszással. Első útja a prefektúrára vezetett, ahol Florin Stamatian prefektus és László Attila, a kincses város alpolgármestere fogadta, ezt követően pedig Alin Tişe megyeitanács-elnökkel és Fekete Emőkével, a közgyűlés alelnökével találkozott kolozsvári szálláshelyén, a City Plaza Hotelben.
Schmitt Pál zsúfolt programja miatt nem nyilatkozott a prefektúrán a helyszínre összesereglett újságíróknak. Florin Stamatian arról számolt be, hogy a vele folytatott megbeszélésen Schmitt Pál szóba hozta a Iorga-tábla ügyét is. Stamatian azonban azt mondta a magyar államfőnek, hogy a táblaügy csak egy jelentéktelen, apró nézeteltérést jelent. Ugyanakkor arra emlékeztette tárgyalópartnerét, hogy – szerinte –1920-ban a Iorga-idézet mentette meg a szobrot, amelyet lebontásra vagy elköltöztetésre ítéltek, hiszen rákerült az, hogy Mátyás király tulajdonképpen román, s ezzel lecsillapodtak a kedélyek.
Stamatian leszögezte, ez pedig tény, s az itt élő románok büszkék Hunyadi Jánosra és Mátyás királyra. Mint a prefektustól megtudtuk, a mintegy félórás megbeszélés során szó esett még a két ország közös gondjairól.
László Attila alpolgármester a Krónika megkeresésére arról számolt be, hogy a Magyar Köztársaság elnökével folytatott megbeszélésen Fekete Emőkével, a Kolozs Megyei Tanács elnökével közösen mutatták be a megyét és a várost Schmitt Pálnak, valamint röviden érintették az épp aktuális gondokat. Fekete Emőkétől ugyanakkor megtudtuk, a program csúszása miatt mindössze 10–15 percet tudtak beszélgetni az államfővel, ezért csak arra volt idejük, hogy vázolják a megye és a város jelenlegi gazdasági helyzetét, valamint a fejlődési lehetőségeket. Az elöljáró lapunknak elmondta: arra kérték Schmitt Pált, hogy támogassa Kolozsvár 2020-as Európa kulturális fővárosi pályázatát, Magyarország elnöke pedig elvi támogatásáról biztosította őket.
Az államfő hétfőn - az esemény fővédnökeként - megnyitja a Nemzetközi Hungarológiai Kongresszust, felkeresi a magyarpalatkai református iskolát, valamint a válaszúti szórványkollégiumot és a Mezőségi Néprajzi Múzeumot, továbbá hat köztársasági érdemérmet, illetve további tizenhárom állami kitüntetést is átad.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.