Rövidesen visszakaphatja nevét négy település

A jövő héten visszakaphatja 1968-ban „elorzott” nevét négy Maros megyei falu. Kerekes Károly képviselő törvénytervezetét másodjára is pozitívan véleményezte az alsóház, most már csak a szenátus jóváhagyására van szükség. A felsőház várhatóan jövő héten tárgyalja a Maros megyei képviselő törvénytervezetét.

Szucher Ervin

Szucher Ervin

2006. június 23., 00:002006. június 23., 00:00

Maros megye
Az ország adminisztratív átrendezésekor a kommunista rendszer többek között Szőkefalvát, Csibát, Fojfalvát és Káposztásszentmiklóst fosztotta meg nevétől, az évszázados falvakat pedig a közeli községközpont utcáivá degradálták. Lakóik mindig is ragaszkodtak településük évszázados elnevezéséhez, ezért 1990 után több faluban ki is tették a helységnévtáblát. Kerekes próbálkozása az ősszel a felsőházban bukott el, ahol nem sikerült megszerezni a szükséges kétharmados többséget. A Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátorai tartózkodtak, a Nagy-Románia Párt (PRM) pedig a tervezet ellen szavazott, miután Gheorghe Funar szenátor kijelentette, hogy nem támogatják „az újabb magyar települések létrehozását”. Kerekes Károly a PRM kivételével az összes párt Maros megyei vezetőjével aláíratta a Szőkefalvára vonatkozó törvénytervezetet. „A képviselőház el is fogadta, akárcsak a szenátus közigazgatási bizottsága. A plénum előtt magam tartom fenn a javaslatot, de kiültetem az asztalhoz a megye román szenátorait is” – nyilatkozta a Krónikának Kerekes Károly, aki reméli, hogy ezúttal sikerül megszerezni a kétharmados többséget.
Szőkefalva státusának visszaállítását a település mind a négy – római katolikus, református, unitárius és ortodox – egyháza támogatja. A törvénytervezet múlt évi megbukásakor Cornel Gabor görögkeleti lelkész összetűzésbe került a PRM-vel, miután Funar a szenátusban magyarnak vagy cigánynak nevezte őt. „A román pap levelére Funar azzal reagált, hogy vagy nem ő írta, vagy pedig ha Gabornak hívják, akkor csak magyar vagy cigány lehet” – mondta el Végh József, Vámosgálfalva polgármestere, aki a tavalyi szavazás előtt szintén eredménytelenül próbálta meggyőzni Gheorghe Funart.
A szenátus várhatóan Szőkefalva ügyével együtt tárgyalja a három nyárádmenti település kérését is, melyet szintén az RMDSZ képviselője terjesztett elő. Csiba, Fojfalva és Káposztásszentmiklós jelenleg Nyárádkarácsony egy-egy utcáját jelenti. A megyében hasonló helyzetben van a Dózsa Györgybe beolvasztott Ilencfalva és a Hármasfalunak átkeresztelt Atosfalva, Székelyszentistván és Csokfalva.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének
2025. szeptember 29., hétfő

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek

Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek