2007. május 31., 00:002007. május 31., 00:00
A levél szerint a tanácselnök „minden plénumban történő elemzés mellőzésével” határozott az összegek sorsáról, hiszen az ügyről nem hozott döntést a megyei tanács. A tanácsosok illegálisnak tartják a döntéseket, és azzal fenyegetőznek, hogy értesítik a prefektúrát és a bíróságot a 2006/273-os közpénzügyi törvény megszegéséről. A levelet többek között a megyei tanács két alelnöke: Marian Rasaliu és Vasile Butaru is aláírta. Aristotel Cãncescu tagadja az ellene felhozott vádakat. „A költségvetés elosztása a lehető legtörvényesebb módon történt, és azt már jóváhagyta a pénzügyminisztérium is. Így nincs miről vitatkozni ez ügyben” – jelentette ki a tanácselnök. A megyei tanács mintegy 131 millió lejre rúgó idei költségvetését február 2-án hagyta jóvá a testület. A tanács azonban csupán az összeg 20 százalékával gazdálkodhat, a többi pénzről a brassói pénzügyi igazgatóság dönt; a testület a költségvetésből 14 millió lejt szánt befektetésekre.
A romániai lakosság a tavaly novemberi választások óta különösen érzékeny arra, hogyan formálódik a közbeszéd, és miként születnek a narratívák.
Súlyos közúti baleset történt Brassó és Barcaföldvár között a DN 13-as főúton: egy 65 éves férfi életét vesztette, egy személy súlyosan megsérült.
Lemondott az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöki tisztségéről Kirsch Gábor Ferenc, döntését a szervezet tisztújításához kapcsolódó, az elnöki posztra jelentkezett Toró Tamás körül kialakult botránnyal indokolta.
Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.
A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.
Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.
Több mint ezer marosvásárhelyi lakos írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a hatóságokat, hogy az Azomureș számára kiadandó új integrált környezetvédelmi engedélybe szigorú feltételeket foglaljanak bele – tájékoztattak szerdán a kezdeményezők.
Egyedülálló kezdeményezés indult Brassóban: ingyenesen kapnak fogkrémet és egészségügyi betétet a diákok – jelentette be a határozattervezetet a város polgármestere.
152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.
Méhész és apiterapeuta házaspárhoz látogattunk el az aranyosszéki Kövenden. Gazdaszemmel című videós riportsorozatunk újabb részében annak jártunk utána, hogyan gyógyítanak a méhek és a méhészeti termékek.