Hirdetés

Rómer Flóris Terv a határon túli épített örökség megőrzésére

Nagyváradon, egy konferencia keretében mutatta be Puskás Imre, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkára a Rómer Flóris Tervet, amellyel Magyarország 2016-tól évi 200 millió forintot fordít a kárpát-medencei, határon túli épített kulturális örökség megőrzésére.

MTI

2015. október 17., 18:422015. október 17., 18:42

A nagyváradi római katolikus püspökség által szervezett konferencián Rómer Flóris egykori nagyváradi kanonok, a magyar régészet „atyjának” munkásságát ismertették a terv névadója születésének 200. évfordulója alkalmából.

A helyettes államtitkár az MTI-nek elmondta: a program célja megőrizni és megmenteni azokat a magyar kultúrához tartozó és az identitás megőrzése szempontjából fontos épületeket, szakrális és nem szakrális tereket, amelyeket a magyarság létrehozott az elmúlt több mint ezer év alatt a Kárpát-medencében.

Rámutatott: az összeg csak töredékét képes megmenteni a létező sok értéknek, de a komoly tudományos előkészítő munka lehetővé teszi, hogy az évi 200 millió forint olyan épületek megóvását szolgálja, amelyek leginkább rászorulnak védelemre, és így a magyarországi támogatás megfelelően hasznosuljon.

Közölte, hogy a Teleki László Alapítvány lesz a közreműködő szervezet, amely segíti a munka szakszerű lebonyolítását. Hangsúlyozta, nemcsak az odaítélésnél fontos az alapos előkészítés, hanem a kivitelezésnél is, mert az épületek nagy szakértelmet, sokszor különleges mesteremberi tudást igényelnek, ami folyamatos odafigyelést igényel.

Az MTI kérdésére válaszolva elmondta: a pénz elosztásáról egyrészt pályázatok elbírálása útján döntenek. Várhatóan az év elején jelenik meg az első kiírás. Ugyanakkor a bíráló bizottság egyedi döntéseket is hoz majd – magyarázta a helyettes államtitkár, hiszen vannak olyan területek, amelyeken léteznek ugyan emlékeink, de nincsenek már olyan magyar közösségek, amelyek képesek elkészíteni egy pályázatot. A bizottság figyelmét szakértői testület hívja fel majd ezekre a műemlékekre.

Emellett elkülönítenek egy úgynevezett vis major keretet is: amennyiben egy műemléket fenyegető természeti katasztrófa történik, a felújítását ebből el tudják végezni.

Az elbírálási szempontok között elsődlegesként említette a műemléki-művészi értéket, például hogy egy épület a magyarság történelmében milyen szerepet játszott. Kiegyensúlyozottságra törekednek Erdély, Kárpátalja, Felvidék és Délvidék között, emellett arra is odafigyelnek, hogy arányosság legyen a különböző felekezetek között – tette hozzá.

Azokat az értékeket mentik, azok megóvására fordítanak forrásokat, amelyek valóban kiemelkedő szereppel rendelkeznek a magyar történelem és identitás szempontjából – mutatott rá a legfontosabb szempontra a helyettes államtitkár.

Puskás Imre délután részt vett a Bihar megyei Síteren a helyi román kori, felújított református templom ünnepélyes átadásán. Mint mondta, a jelentős magyarországi hozzájárulással megújult templom jelképe lehet a Rómer Flóris Tervnek, hiszen a tudományos feldolgozás után derült csak ki, hogy valóban román kori templomról van szó, ezért a síteri terv jól kifejezi, milyen jelentős értékeket lehet megmenteni.

Puskás Imre hangsúlyozta: Magyarország eddig is igyekezett fordítani költségvetési forrásokat Kárpát-medencei értékmegőrző munkálatokra, de a Rómer Flóris Tervvel változik az anyagi források nagyságrendje és a „koncepcionális hozzáállás” is.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés