Románok is tiltakoznak a vásárhelyi ’89-es magyar tábláért

 A hercehurca, ígérgetések, egyezségek hiábavaló megkötése több mint tíz éve tart.

„A magyar tábla kálváriája több mint egy évtizedes múltra tekint viszsza – idézte fel megkeresésünkre Vasile Ilcu, a Memorial ’89 Egyesület elnöke. – Annak ellenére, hogy 1989-ben 21 Maros megyei személy vesztette életét, aki közül hatot éppen Marosvásárhely főterén lőttek le, 1996 végén huszonhárom napig voltam kénytelen éhségsztrájkolni a December 21. Egyesület székháza előtt azért, hogy meg tudjam győzni a helyi hatóságokat, illene egy valamiféle táblát meg a jelenleginél tartósabb oszlopot állítani az áldozatok emlékére. Dorin Florea akkori prefektus és a város 2000 előtti polgármestere, Fodor Imre alá is írtak hirtelenjében egy megállapodást, de fütyültek betartani. Szinte egy év múlva, 1997 októberében újból éhségsztrájkba kezdtem, ezúttal Bukarestben. Erre már a megyei tanács vezetősége is felfigyelt, és Ioan Togănel akkori elnök révén ígéretet tett a márványtábla megrendelésére.”

Homlokzat helyett
a szekrény mélyére

Miután a tábla elkészült, a forradalmárok egy ugyanakkora, magyar nyelvű szöveggel ellátott emlékművet is kértek, amire az önkormányzat elnöke rá is bólintott. „Togănel akkoriban azt mondta, hogy most feltesszük a román nyelvű táblát, mert arra már megvan az építkezési engedély, aztán utólag melléje helyezzük a magyart is. A magyar tábla 2000-re el is készült, de nem került ki az épület homlokzatára, hanem a prefektus tanácsosának, Ioan Iacobnak a szekrényébe tették” – emlékszik vissza Ilcu.

Az első, aki nyíltan nemet mondott a „Köszönet és hála az 1989. decemberi román forradalom harcosainak, örök dicsőség 1989. december 21. mártírjainak” szöveget tartalmazó felirat felállítására, a polgármester-választásra készülő akkori prefektus, Dorin Florea volt. Egy év múlva a város főterén elesett Bodoni Sándor, Hegyi Lajos, Pajka Károly és Tamás Ernő hozzátartozói írásban kérvényezték a tábla kihelyezését.

Markó személyes
közbenjárást ígért

„Teltek-múltak az évek, és nem történt semmi. Amikor a megyei tanács élére Lokodi Edit Emőke került, gondoltam, végre megoldódik a helyzet. De az elnök aszszony 2005. augusztus 12-én adott válaszában azt írta, hogy nem tartja indokoltnak az újabb táblák elhelyezését. Ekkor azzal az ötlettel jöttem, hogy ha nem kell két tábla, tegyünk egyet, amin mindkét nyelven szerepel a szöveg. Vagy akár németül is. Kérésemet elküldtem az RMDSZ politikusainak, Markó Bélának, Frunda Györgynek és Kelemen Atillának is, akik közül csak az előbbi válaszolt” – idézi fel a 2005-ös év történéseit a ’89-es eseményekben meglőtt harcos.

„Támogatom javaslatukat, és személyesen is közben fogok járni az ügy mihamarabbi, az Önök kérésének megfelelő megoldásához” – olvasható az RMDSZ volt szövetségi elnökének 2005. november 21-én keltezett 22456-os válaszlevelében. Alig néhány héten belül Pokorny László megyei önkormányzati képviselő egy, a magyar nyelvű felirat sorsáról rendelkező határozattervezettel rukkolt elő, azonban Lokodi Edit Emőke nem volt hajlandó napirendre tűzni. „Arra hivatkozva, hogy van ott már márványtábla elég, túl sok is, az elnöknő hallani sem akart újabbról. Ennek ellenére a határozattervezetet napirendre kellett volna tűznie, legalábbis ezt diktálta volna a törvény és a jóérzés” – jegyzi meg Vasile Ilcu, aki jó fél év múlva, 2006 augusztusában ismét levelet írt Lokodinak, amire a mai napig sem kapott választ.

A megyei önkormányzat volt RMDSZ-es vezetője többször is kifejtette, hogy az összes márványtáblát el kellene tüntetni a régi városháza bejárata mellől. Az évek során Lokodi meg is próbálta felszámolni az egyébként többnyire építkezési engedély nélkül felaggatott magyarellenes feliratokat, azonban a román nemzetiségű prefektusok sorra megakadályozták az eredeti homlokzat hű viszszaállítását.

Széttört tábla,
széttört remények

Újabb hat esztendőnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a táblaügyet fel lehessen melegíteni. A Krónika újságírója tavasszal teljesen véletlenül, a régi városháza szecessziós épületének egyik zugában talált rá a magyar márványtáblára. Ekkor már kettőbe törve, a lépcsőfordulóba eldugott seprű, szemétlapát és a szemeteskosár mellett várt az elszállításra. Cikkünk nyomán Hamar Alpár Benjámin, egy másik forradalmárszervezet, a December 21. Mártírváros Egyesület vezetője az irodájába menekítette a megcsúfolt táblát.

„A mai napig is ott van, és nagyon remélem, hogy az új tanácselnök, Ciprian Dobre lehetővé teszi, hogy végre a főbejárat mellé, az épület homlokzatára kerüljön” – reménykedik Hamar. Egyébként a ’89-es események résztvevői közül többen is feltették a kérdést, mikor és ki törte össze az évekig egy irodai szekrényben porosodó táblát. Május 31-én írt levelében Lokodi Edit Emőke azt válaszolta, hogy semmiféle információja nincs a tábla tönkretételéről. Két hét múlva, június 12-én a  leköszönőben lévő elnöknő arról tájékoztatja a forradalmárokat, hogy sem a márványlap felszerelése, sem annak megőrzése nem volt a megyei önkormányzat feladata, mi több, még csak az intézmény leltárában sem található.

„Ez mese, hisz annak idején éppen a megyei tanács urbanisztikai igazgatósága állította össze a tábla felszereléséhez szükséges dokumentációt. Az okirat szerint a tervező a megyei önkormányzat, a megrendelő pedig az önkormányzat és a prefektúra” – teregeti ki az asztalra a dokumentumokat Ilcu.

A románok nem hagynák veszni

Felháborítónak tartja a magyar márványtáblával szemben tanúsított ellenállást Sorin Moldovan, a Román Forradalom Identitása – ’89 Decembere nevet viselő szervezet vezetője is. „Én is azok közé tartozom, akik már több mint tíz éve kérik a magyar, és ha lehet, a német nyelvű táblák kihelyezését – azonban mindhiába. Nem adom fel, mert annak ott, a falon a helye” – nyomatékosít Moldovan. A ’89 Decembere Egyesület vezetője, Vasile Fărcaş sem tartja helyénvalónak a magyar és a német nyelvű szöveg lemaradását. „Már startból két vagy három nyelven kellett volna elkészíteni a táblát. Remélem, hogy azok, akik rosszul indították a dolgokat, vagy eddig ellenezték a csorba kiküszöbölését, jobb belátásra térnek, hisz Maros megyében a forradalomnak magyar és szász áldozatai is voltak” – véli Fărcaş.

Kérdésünkre, hogy közel másfél évtizedes hiábavaló harc után félig román emberként van-e még ereje egy magyar emlékmű állításáért harcolni, Vasile Ilcu is határozott igennel válaszolt. Mint mondja, újraindítja az eljárást, és Sorin Vintilă Meşter, a forradalmárok ügyeiért felelős államtitkár segítségét kéri. „Van türelmem; megvárom az új megyei vezetők válaszait, ha netalán az övéké is nemleges lesz, újrakezdem a tiltakozó akciókat, esetleg ismét éhségsztrájkolni fogok” – állítja.