2011. december 12., 07:252011. december 12., 07:25
„Ez a 20 év életemnek egy nagyon szép, munkával és kihívásokkal teli szakasza volt. A szövetség egyik legnagyobb eredménye, hogy megmaradt, megerősödött és tevékeny. Mindenütt, ahol emberek, pedagógusok, szülők, gyerekek vannak, ott a mi helyünk, és ez a jövőben is így lesz. Ezt üzenem a márciusban megválasztott vezetőségnek, hogy próbálják ebbe az irányba terelni a szövetséget, maradjon egy reprezentatív közoktatási szervezet. Ne hatalom legyen, hanem szolgáljon, mert egy ilyen szervezetnek a szolgálat, a hivatásgyakorlás a legfontosabb feladata” – fejtette ki Lászlófy Pál, az RMPSZ tiszteletbeli elnöke. Burus Siklódi Botond, a szövetség jelenlegi elnöke szerint nagyon gazdag múlttal rendelkezik a pedagógusszövetség. Beszédében ugyanakkor kiemelte az intézményesülés útján elindult Bolyai Nyári Akadémia jelentőségét is. „Nagyon gazdag múlttal büszkélkedhet a pedagógusszövetség, de amikor az eredményeket soroljuk, mindig a módszertani központjainkkal kezdjük, mert ezeket valósítottuk meg a legkorábban, illetve azzal, hogy a Bolyai Nyári Akadémia elindult az intézményesülés útján 1993 óta, aminek jövőre lesz 20 éve” – emelte ki az RMPSZ elnöke.
Ferencz Salamon Alpár Hargita megyei főtanfelügyelő szerint az Apáczai Csere János Pedagógusok Háza az erdélyi magyar közoktatás egyik fontos helyszíne volt az elmúlt húsz évben. „Ez egy jelentős esemény a Hargita megyei közoktatás számára is, és általánosan az erdélyi magyar közoktatás számára is. Húsz év alatt sikerült egy olyan helyszínt biztosítani az RMPSZ-nek, amely modern körülmények között tud tovább tevékenykedni és végezni egy olyan munkát, amely meghatározta az erdélyi magyar közoktatás életét az elmúlt 20 évben” – fejtette ki a főtanfelügyelő. Becze István Hargita megye tanácsának képviselője példaértékűnek nevezte, hogy egy érdekvédelmi szervezetbe tudták tömöríteni a magyar pedagógusokat. Az ünnepi eseményen részt vett Hoffmann Rózsa, a magyar kormány oktatási államtitkára is, aki sikertörténetnek nevezte az RMPSZ elmúlt húsz évét. „Lászlófy Pál vezetésével megindult egy olyan együttműködés az Erdélyben tevékenykedő magyar pedagógusok között, amely azóta erősödött, fejlődik.
A szervezet horizontális kapcsolatokat épít az egész Kárpát-medencében, sőt az összmagyarság körében, egy olyan szellemi erőt képvisel, amely azt mutatja, hogy a magyar pedagógusok erősödnek összefogásban, szakmaiságban, és ennek az egyik bázisa itt Csíkszeredában van. Ez óriási érdeme a szövetség alapító elnökségének és mindazoknak a pedagógusoknak, akik kitartottak mellette” – mondta az az államtitkár.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.
Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.