
Fotó: Ifj. Haáz Sándor
Markó Béla RMDSZ-elnök tegnap közzétett közleménye szerint ezáltal megteremthetik a „romániai magyar összefogás listáját”. Az RMDSZ megismételte meghívását egy megbeszélésre, amelyen megtárgyalhatnánk az együttműködés konkrét feltételeit. Tőkés László királyhágómelléki református püspök lapunknak elmondta, nyitott a párbeszédre.
„Történelmi felelőtlenség lenne elfogultságból, hiúságból vagy kölcsönös sértettségből megosztani közösségünket, és eljátszani egy fontos lehetőséget – áll a Markó Béla által aláírt közleményben. – Mi a független jelöltként indulni szándékozó Tőkés László püspökkel, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökével nyilvánvalóan több kérdésben nem értünk egyet, és ugyanúgy ő sem ért egyet velünk. Ennek ellenére hiteles személyiségnek tartjuk, és felajánljuk a választási együttműködést.”
Az EMNT elnökének az RMDSZ-listán való esetleges szerepeltetése először idén tavasszal merült fel, amikor számos magyarországi közéleti személyiség, illetve több RMDSZ-es politikus (Sógor Csaba, Toró T. Tibor, majd Eckstein-Kovács Péter) arra kérte Markó Bélát: tegye lehetővé egy összmagyar jelöltlajstrom összeállítását, amelyen Tőkés László befutóhelyre kerülne. Ettől a javaslattól akkoriban az RMDSZ vezetősége határozottan elzárkózott.
A mostani közleményében Markó Béla kijelenti, hogy az RMDSZ valószínűleg külön indulva is átlépné az ötszázalékos küszöböt, de ezt a szervezet nem veheti biztosra akkor, amikor a magyarság aránya mindössze 6,5 százalék körül van Romániában. Szerinte azonban ajánlatukat elsősorban nem az ilyen számítások indokolják, hanem egy olyan új típusú együttműködés kialakítása, amely egyrészt tartósan biztosítja a romániai magyarság számára elengedhetetlenül szükséges politikai eszközöket, másrészt senki „eszmei-elvi-ideológiai szabadságát” nem korlátozza.
Tőkés László a Krónikának elmondta, a felajánlásra az EP-választási jelölését támogató hat szervezet vezetőivel való egyeztetés után adhatja meg a választ. A püspök szerint pénteken Tusnádfürdőn döntenek majd a teendőkről. „Tavaly novemberben sem magamat, hanem Sógor Csaba RMDSZ-szenátort javasoltam befutóhelyre a szövetség jelöltlistáján. Nekem most sem kell a hely, de ha továbbra is élvezem azok támogatását, akik úgy gondolják, hogy Brüsszelben képviselhetem a romániai magyarság érdekeit, akkor szívesen elvállalom” – fogalmazott Tőkés László. Hozzátette: Markó felajánlása olyan pillanatban történik, amikor az RMDSZ soha nem tapasztalt, alig négyszázalékos támogatottsági mélyponton van. Tőkés szerint konszenzusos alapon olyan nemzeti jelöltlista összeállítását akarják, amelyet az egész erdélyi magyarság támogat. Az így összeállítandó 35 fős jelöltlistán helyet kellene kapnia például a Bolyai Kezdeményező Bizottság vezetőinek, Hantz Péternek és Bodó Barnának is. A tárgyalások időpontja és helyszíne egyelőre még bizonytalan. A tervek szerint mindkét politikus pénteken tartana előadást a tusnádfürdői szabadegyetemen, de Szepessy László, az RMDSZ elnöki hivatalának igazgatója hétfőn azt közölte: Markó továbbra sem a tábor keretében, hanem inkább a következő két nap egyikén szeretne közös asztalhoz ülni a református püspökkel. „Az RMDSZ januárban még a tárgyalás lehetőségét is elutasította, és Markó Béla szövetségi elnök most is elzárkózik attól, hogy Tusnádfürdőn találkozzunk, és nyílt kártyákkal megbeszéljük közös dolgainkat. Ez rossz fényt vet Markó Bélára, de mindenképpen ott leszünk az egyeztetéseken” – mondta a püspök. Jelezte: nem Markó–Tőkés kétszemélyes egyeztetésről, hanem testületi megbeszélésekről van szó, amelyen küldöttségek ülnek majd tárgyalóasztalhoz.
Az RMDSZ korábban azzal számolt, hogy két, magas részvételi arány mellett pedig akár három képviselőt is bejuttathat az EP-be. A RMDSZ-lista élén jelenleg Nagy Zsolt tisztségéből felfüggesztett távközlési miniszter áll, őt Winkler Gyula gazdasági államtitkár, Korodi Attila környezetvédelmi tárcavezető és Sógor Csaba szenátor követi. Lapunk értesülései szerint a tárgyalások függvényében az RMDSZ Winklert lépteti vissza a listáról, de elképzelhető Nagy Zsolt visszaléptetése is. Tőkés korábban kifogásolta Nagy Zsolt szereplését az EP-listán, mivel a politikus ellen bűnvádi eljárás zajlik nemzetközi bűnszervezet támogatása vádjával. A Krónika úgy tudja, hogy Winkler Gyulának a Nagy Zsolt felfüggesztésével megüresedett távközlési miniszteri széket ajánlják fel. Korábban Toró T. Tibor képviselő felvetette, hogy Tőkés és Markó közösen vezesse az RMDSZ-listát.
Mint ismeretes, az európai parlamenti választásokat az előzetes tervek szerint idén májusban rendezték volna, de az akkor kialakult belpolitikai válságra hivatkozva a kormányfő őszre halasztotta azt. A pártok és az egyedüli független jelöltként induló Tőkés László viszont már leadta az induláshoz szükséges támogató listákat. A református püspök jelöltségének támogatására több mint 137 ezer aláírást gyűjtöttek össze, míg az RMDSZ több mint 322 ezer aláírást tartalmazó íveket adott le.
Tőkés László, a szervezet egykori tiszteletbeli elnöke amúgy továbbra is az RMDSZ tagja. A püspök február végén iratkozott át a Temes megyei RMDSZ-szervezetbe, miután tiltakozó gesztusként kilépett a Kolozs megyei szervezetből. Tőkés az ellen tiltakozott, hogy a Kolozs megyei szervezet elnöke kilátásba helyezte két egeresi önkormányzati képviselő RMDSZ-ből való kizárását. A képviselők ugyanis Tőkés európai parlamenti képviselő-jelöltségéhez gyűjtöttek aláírásokat.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.