2007. április 17., 00:002007. április 17., 00:00
Grama tegnap kijelentette: nem ért egyet Albert Álmossal, a Kovászna megyei RMDSZ elnökével abban, hogy a Demokrata Párt (PD) ellenzékbe vonulása után a szövetségnek jogában áll átvenni a demokraták által eddig betöltött vezetői tisztségeket. „Nem fogadhatjuk el, hogy az RMDSZ megkaparintsa a román jelöltek tisztségeit, és monopóliumot szerezzen a megyében – fogalmazott a PSD vezetője. – Ebben a helyzetben semmi értelme, hogy a románok továbbra is Kovászna megyében maradjanak. Azt várom Albert Álmostól, hogy nyilvánosság előtt jelentse ki: menjünk, vagy maradjunk?” Grama szerint ha az RMDSZ átveszi a PD tisztségeit, a megye intézményeiben újrakezdődik az etnikai tisztogatás.
Albert Álmos nemrég közölte, a PD ellenzékbe vonulása után az RMDSZ érdekelt lenne az összes, eddig a demokraták által betöltött Kovászna megyei tisztség átvételében. A Kovászna megyei RMDSZ-elnök úgy véli, a 2004-es helyhatósági választások eredményei alapján a szövetség jelöltjeinek kellene betölteniük a vezetői tisztségek 75 százalékát a megye hivatalaiban. A megyében működő RMDSZ, PSD, PD, valamint a Nemzeti Liberális Párt és a Román Humanista Párt szervezeteinek vezetői megegyeztek abban, hogy a tisztségek 60 százalékát a szövetségi, a maradék negyven százalékot a többi párt jelöltjei töltik be.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.
Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.
Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.
Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.
Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.