
Mellé állnak. Kollégái szerint nagy érdeklődés övezi Márk Endre kampányát Szászrégenben
Fotó: Fábián András
Szászrégenben szinte mindenki, aki aláírásával támogatja az RMDSZ polgármesterjelöltjét, a jókívánságát is tolmácsolja Márk Endrének. A koronavírussal fertőzött jelenlegi alpolgármester több mint két hete a marosvásárhelyi sürgősségi kórházban fekszik.
2020. augusztus 04., 15:412020. augusztus 04., 15:41
2020. augusztus 04., 15:442020. augusztus 04., 15:44
Rendkívüli helyzetben rendkívüli kampány szükségeltetik – értettek egyet már hónapokkal ezelőtt szakértők, politikusok, újságírók. A szászrégeni RMDSZ háza táján azonban gondolni sem mertek volna arra, hogy az aláírásgyűjtést a polgármesterjelölt nélkül kell lebonyolítaniuk. A koronavírus-fertőzéssel diagnosztizált Márk Endrét több mint két hete utalták be a marosvásárhelyi sürgősségi kórházba.
Állapota ugyan javult, de amint lapunk érdeklődésére SMS-ben válaszolta, a tüdőeredményei még mindig nem a legjobbak. Időnként most is oxigénmaszk segíti a légzését, ráadásul továbbra is antibiotikumos kezelést kap.
– írta a Krónikának Márk Endre.

Pozitív lett a koronavírustesztje Szászrégen alpolgármesterének, Márk Endrének.
Pártbéli kollégái valamint a Szászrégeni Ifjúsági Szervezet (SZISZ) önkéntesei a város forgalmasabb terein nélküle gyűjtik az aláírásokat, úgy állnak szóba a választópolgárokkal. Amint az RMDSZ-es stáb tagja, Tudor Veronka önkormányzati képviselő elmondta, nagy érdeklődés övezi Márk kampányát. Magyarok, románok egyaránt támogatásukról biztosítják a polgármesterjelöltet, akinek kollégái tolmácsolásával elsősorban mielőbbi gyógyulást kívánnak.
„Elbeszélgetünk az emberekkel, észrevételeikről kérdezzük, elvárásaikról faggatjuk. Úgy próbáljuk vinni a kampányt, hogy ne érződjön a jelölt hiánya. Persze azt sem szeretnénk, hogy valaki csak együttérzésből írja alá a támogatói ívet” – magyarázta Tudor Veronka. Mint hozzátette, a kampánystáb tagjait is meglepte a többségi lakosság pozitív hozzáállása; véleményük szerint a románok leginkább azért támogatnák Márk Endrét, mert ismerik és méltányolják emberi és szakmai kvalitásait.
Fotó: Fábián András
Nagy Andrásnak kétszer, 2004-ben illetve 2008-ban is sikerült a maga oldalára állítania a román szavazók jelentős részét. A volt polgármester – aki az RMDSZ tiszteletbeli elnökeként, városi tanácsosként és jó barátként Márk Endre mellett áll – most sem tartja lehetetlennek, hogy a település harminc százalék alá csökkent magyarsága mellé a románok egy része is felsorakozzon. Nagy András szerint több komoly érv szól az egyre népszerűbb Márk Endre mellett.
„A szászrégeniek meggyőződhettek, hogy amíg Maria Precup szociáldemokrata polgármester asszony fel volt függesztve tisztségéből, ügyvivőként Márk Endre sokkal jobban kezelte a közpénzeket.
Azt is tudják róla, hogy mind erkölcsi, mind jogi vagy politikai szempontból sebezhetetlen. Az sem mellékes, hogy egyre többen ismerték meg személyesen, látták, hallották, miként viszonyul a közügyekhez, vagy hogyan beszél az emberekkel” – sorolta a Márk mellett szóló érveket Nagy András. Az RMDSZ-es politikussal szemben egyelőre csak a liberális Gabriel Toncean jelentkezett be, a Szociáldemokrata Párt és a többi román alakulat még nem nevezte meg hivatalosan a szászrégeni polgármesterjelöltjét.

Nemhiába volt rendkívül magabiztos Maria Precup a tisztségéből történt felfüggesztése után: a bíróság neki adott igazat, így ismét Szászrégen elöljárójaként tevékenykedhet. Márk Endre alig öthetes ügyvivő polgármesteri mandátuma nem maradt látszat nélkül.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
szóljon hozzá!