
Az RMDSZ árnyékjelentést készít ahhoz a jelentéshez, amelyet a román kormány nyújtott be az Európa Tanácshoz (ET) a regionális és kisebbségi nyelvek chartájának ratifikálásakor vállalt kötelezettségei teljesítéséről – mondta csütörtökön az MTI-nek az RMDSZ elnöke.
2016. május 13., 12:542016. május 13., 12:54
2016. május 13., 13:062016. május 13., 13:06
Kelemen Hunor elmondta, a román kormány jelentése valótlanul fest kedvező képet a nyelvi jogok romániai biztosításáról. Hozzátette: a jelentés elkészítésekor a kormány képviselői tanácskoztak ugyan a kisebbségi szervezetekkel, de az RMDSZ írásban benyújtott észrevételeit nem vették figyelembe. Ezért a szövetség ugyanolyan árnyékjelentést juttat el az Európa Tanácshoz, amilyet a Kisebbségvédelmi Keretegyezmény romániai teljesítéséről is készített.
A 270 oldalas román kormányjelentés a nemzeti kisebbségek nyelvi jogainak a kiterjesztéséről számol be, és csak a 2010 és 2013 közötti időszakot öleli fel. Állítása szerint a 2010 októberében benyújtott korábbi jelentés után a román hatóságok „folytatták erőfeszítéseiket a kisebbségekhez tartozó személyek jogait rögzítő rendszer megerősítésére, hiszen ezt az 1989 után meghonosodott demokratikus társadalom egyik meghatározó elemének tekintik”.
A román kormány a kérdés összetett voltára hivatkozva jegyzi meg, hogy „egy sor vállalás teljesítése továbbra is kihívást jelent” az ország számára. „Ennek ellenére az első jelentés benyújtása óta jelentős előrelépés történt a vállalások tejesítése terén” – állapítja meg a dokumentum.
A jelentés első fejezetében a kormány azokat a demográfiai változásokat mutatja be, amelyek a 2002-es és a 2011-es népszámlálás között történtek Romániában. A számok szerint a romákat leszámítva valamennyi kisebbség lélekszáma jelentősen csökkent, a magyar közösség több mint 12 százalékos fogyással 1 431 807 főről 1 227 623 főre apadt, és az ország lakossága 6,1 százalékát teszi ki.
A dokumentum második fejezete azokat a várható jelenségeket sorolja fel, amelyek az elkövetkező időszakban befolyásolhatják a kisebbségek helyzetét. Ezek között az alkotmánymódosítást és az ország közigazgatásának az átalakítását hangsúlyozza. A jelentés leszögezi, hogy „a nyolc leendő régiót a gazdasági hatékonyság szempontjai alapján alakítják ki, (...) és a közigazgatás átalakítása semmiképp sem fog etnikai alapon történni”. Hozzáteszi azonban, hogy a közigazgatási átalakítás semmiképpen nem fogja érinteni a kisebbségek szerzett jogait.
A román kormány megemlítette, hogy a gazdasági válság ellenére a költségvetésből évről évre növekvő összeget juttatott a kisebbségeknek. Jelentős előrelépésnek tekinti a 2011-ben elfogadott oktatási törvényt, amely kiszélesíti a kisebbségi oktatás kereteit. Megemlíti: a jogszabály lehetővé teszi, hogy a kisebbségi oktatásban a román nyelv és irodalom tanítása immár ne a román anyanyelvű diákoknak szánt könyvek és tanterv alapján történjék. Előrelépésként mutatja be, hogy a tanügyi törvény multikulturális státust biztosít a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemnek (BBTE), a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemnek és a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemnek (MOGYE), és biztosítja, hogy ezeken az egyetemeken magyar nyelvű oktatás is folyjék.
A jelentés szerint a romániai bíróságokon tolmács által biztosítják a kisebbségek anyanyelvhasználatát, és a büntetőeljárásokban ingyenes a fordítás. A román kormány beszámol arról, hogy a kormánynak alárendelt intézményekben nőtt a magyarul beszélők száma. Példaként hozza fel, hogy a (85 százalékban magyarok által lakott) Hargita megyében a katasztrófavédelmi felügyelőség alkalmazottainak 30-35 százaléka magyar nemzetiségű, és a közkapcsolatokért felelős személyek Kovászna, Maros, Bihar és Szilágy megyében is beszélnek magyarul.
A jelentés kitér arra, hogy a román hatóságok a kisebbségekkel közösen keresik a megoldásokat a chartában vállalt minden egyes kötelezettség teljesítésére. A dokumentum szerint csak Buzău, Krassó-Szörény, Konstanca, Ialomița, Ilfov és Teleorman megyében nem lehet magyar nyelvű kérvényeket iktatni az önkormányzatoknál. Az erdélyi megyék többségében és Brăila megyében viszont ezt a jogot olyan településeken is biztosítják, ahol a lakosság aránya nem éri el a 20 százalékos küszöbértéket.
Az Európa Tanács honlapján mellékletek nélkül elérhető jelentést a román kormány mintegy két és fél éves késéssel, 2016. március 2-án nyújtotta be.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
szóljon hozzá!