Hirdetés

Ritli: az ellátás jobb lesz, a pénzt másképp fogják elkölteni

Már elkészült, és hamarosan a kormány elé terjeszti az egészségügyi minisztérium kormányhatározat-tervezetet, amelynek értelmében az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) tevékenységét a szaktárca koordinálja – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Ritli László egészségügyi miniszter.

Krónika

2011. augusztus 31., 07:482011. augusztus 31., 07:48

A tárcavezető szerint ezzel egy időben egy másik tervezetet is előterjesztenek, amely a közegészségügyi igazgatóságok decentralizációjára vonatkozik. Ritli László tegnapi sajtótájékoztatóján a szaktárca prioritásait ismertette, ezek között a rendszer finanszírozási helyzetének javítását, az ellátásra vonatkozó új intézkedések bevezetését, valamint az országos egészségügyi programok átszervezését. Az anyagi körülmények javításával kapcsolatosan elmondta: főleg olyan lépéseket lehet megtenni, amelyek korlátozhatják a fogyasztást a rendszerben.

„Az elkövetkező négy hónapban különös hangsúlyt fektetünk olyan mechanizmusok kidolgozására, amelyek lehetővé teszik az egészségügyi költségvetés növelését, illetve valamelyest gátat szabnak az anyagi források felelőtlen elköltésének” – magyarázta a miniszter. Kifejtette, a pénzforrások indokolatlan elköltésének úgy lehet gátat szabni, ha minél hamarabb megvalósul az egészségügyi rendszer informatizálása az egészségügyi kártya, az elektronikus recept és kórlap bevezetése révén, amelyek lehetővé teszik a költségek hatékonyabb felügyeletét. A tárcavezető elmondta, hogy egy szakemberekből álló csoport év végéig leszűkíti a reális szintre az egészségbiztosító által fedezett egészségügyi szolgáltatások alapcsomagját.

Az egészségügyi ellátás terén bevezetendő új intézkedések között Ritli a háziorvosok tevékenységének és a vidéki ellátás körülményeinek javítását emelte ki, hangsúlyozva, hogy a 2012-es költségvetés kidolgozásakor különös figyelmet fordítanak majd e két területre. „A mostani rendszer elsősorban a kórházi beutalásokra összpontosít, és háttérbe szorul a háziorvosok tevékenysége, főleg a vidéki egészségügyi ellátás. Jelen pillanatban olyan rendszeren dolgozunk, amelyben fokozottabb hangsúlyt kap a napi beteg- és a járóbeteg-ellátás” – mondta a miniszter, aki szerint a CNAS képviselőivel közösen elemzik, hogyan lehetne emelni a háziorvosi tevékenység finanszírozását.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
Hirdetés
Hirdetés