Hirdetés

Restaurálnák a nagyváradi igazságügyi palotát

Jövőre elkezdődhet a nagyváradi igazságügyi palota műemlék épületének felújítása, miután a helyi önkormányzat az elmúlt héten kibocsátotta az építkezési engedélyt.

Nagy Orsolya

2011. július 26., 07:372011. július 26., 07:37

A Széchenyi téri – a megyei önkormányzat és a prefektúra székházával szemközti – ingatlan egyike annak a húsz romániai épületnek, amelyek helyreállítására a kormány biztosít anyagi fedezetet Az igazságszolgáltatási rendszer reformja elnevezésű projekt keretében. A palota az egykori Széchenyi (ma Traian) téren található, a nagyváradi bíróságnak, a megyei törvényszéknek és a regionális ítélőtáblának is otthont adó épület állaga kívül-belül igen leromlott, tetőzetét két évvel ezelőtt védőhálóval vonta be a városi önkormányzat, és falára is több helyütt figyelmeztető táblákat helyezett ki, az épület ugyanis már a járókelők számára is veszélyessé vált.

Az Igazságügyi Minisztérium, amely 1998 óta kezeli az épületet, már decemberben bejelentette, a több mint száz éves palotát nemcsak helyreállítják, hanem ki is bővítik – az egyik belső udvarban létesül két új épület –, így a meglévő csaknem 12 ezer négyzetméternyi hasznos területhez újabb 3390 négyzetméter adódik majd hozzá. Az épületen főjavításokat és restaurálási munkálatokat egyaránt kell végezni. A felújítás és bővítés közel 108 millió lejbe kerül, a pénz az Európai Fejlesztési és Újjáépítési Banktól érkezik. A tatarozási munka három évig tart.

Az ingatlan megépítése előtt a Frimont-palota állt a helyén, amelyet Bihar vármegye 1868-ban vásárolt meg. Kiss István tervei alapján Guttmann József és Rendes Vilmos építette fel a helyén az eklektikus stílusú épületet, amelyet eredetileg is arra terveztek, hogy az igazságszolgáltatás fórumainak adjon otthont. 1898 augusztusában adták át a kész palotát, attól kezdve a vármegye törvényszéke működött benne. 1951-től 1989-ig aztán a kommunista párt székházaként szolgált, míg a rendszerváltás után a megyei kormánybiztosi hivatalt költöztették bele. Egy 1998-as kormányrendelet alapján az Igazságügyi Minisztérium tulajdonába került, és 2000 óta kapta vissza eredeti rendeltetését, és vált újra gyakorlati értelemben is igazságügyi palotává.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
Hirdetés
Hirdetés