
Fotó: Krónika
Horváthot a megyei választási iroda felfüggesztette elnöki tisztségébõl, miután választási biztos társai jelezték, három szavazólapon is szavazott. A szavazókör elnöke – aki ellen bûnvádi eljárás indul – az esetet követõen úgy nyilatkozott, szülei nevében voksolt, akiknek személyi igazolványa nála volt. Szintén eljárás indul az Arad megyei Tõzmiske négyes számú szavazókörének egyik választási biztosa ellen, aki anyósa nevében is voksolt.
„Romakérdés”
Szintén választási irodai feljelentés tárgyát képezte az a tény, hogy Marosvásárhelyen és környékén az illetõ települések elöljárói a tegnap – huszonnégy óra erejéig – jobban odafigyeltek a roma kisebbségre, mint tették az elmúlt négy év alatt. Míg a megyeszékhelyen a Siletina szállítási vállalat buszai szervezetten „kirándultatták” be a szavazókörzetbe a város peremén lakó romákat, akiket a PD-L és Dorin Florea polgármester reklámtárgyaival ajándékoztak meg, Jedden, a kultúrotthon mögött RMDSZ-es utasításokkal látták el õket. Amint két roma származású férfi lapunknak elmondta, egy bizonyos Lajos arra okította a közösség tagjait, hogy csakis a tulipánra és a szövetség által támogatott román nemzetiségû független polgármesterjelöltre, Vasile Tãtarra nyomják a bélyegzõjüket. „Ha ezt megírja, mi letagadjuk! Nem hiányzik, hogy felgyújtsák a házunkat” – tette hozzá egyikük. A szavazókör vezetõje még megfigyelõként sem tûrte meg a majdnem színmagyar település MPP-s jelöltjét, Toldi Gyöngyit. „A terembe még bemehettem, de ki már nem akartak engedni. Pedig a törvény szerint jelöltként arra is jogom van, hogy megfigyeljem, mi történik az épület körül” – panaszolta lapunknak Toldi Gyöngyi, aki két óvást is megfogalmazott. Tévékamera nélkül maradt Katyi Antal független televíziós operatõr, miután a Dorin Floreához közel álló Sorin Þerbea vállalkozó a tegnap délután kikapta a kezébõl és magával vitte azt. Katyi a Siletina szállítási vállalat MS 06 SYL rendszámú autóját filmezte, amint – megsértve a kampánycsendet – a város utcáin Dorin Floreanak és a PD-L-nek kampányol. A párt és a polgármesterjelölt plakátjaival teleragasztott autó hangosbemondóján keresztül arra hívták fel a marosvásárhelyieket, hogy menjenek szavazni és voksoljanak Floreára és a PD-L-re. A különbözõ bukaresti és budapesti televízióknak dolgozó tévés a rendõrséghez fordult.
Marosvásárhelyen viszont fordítva történtek a dolgok: itt az RMDSZ és a magyarság ellen használták fel a cigányokat, akiket Remeteszegrõl és Besébõl busszal hoztak be az Egyesülés negyedben szervezett körzetbe. „Én a magyarokra szavaznék, de nem tudok írni-olvasni, fogalmam sincs, melyik oldalon keressem a magyar jelölteket. Azt viszont megmutatták, hogy melyik kockában van Florea, és ha nem ütjük rá a pecsétünket, azt mondták, hogy a primár kirak még innen, a város szélérõl is” – mondta el egy neve elhallgatását kérõ roma férfi. A több száz fõs közösségben akadt olyan is, akinél az agymosás nem csupán egy szavazatot hozott. A déli órákban több roma lezárta a besei kövesutat, és megállította az arra tévedõ gépkocsivezetõket. A cigányok azzal a feltétellel engedték tovább a sofõröket, ha azok megígérik, hogy Floreára voksolnak. Egyébként a választási irodához beérkezett panaszok jelentõs része a PD-L és megyei elnöke, Dorin Florea ellen irányult. A liberálisok azt kifogásolták, hogy a harmadik mandátumára pályázó polgármester nem tartja tiszteletben a kampánycsendet, a szavazókörzetek környékén emberei továbbra is plakátolnak, a képével ellátott taxik az iskolák bejáratánál parkolnak, a róla készült képsorok pedig továbbra is pörögnek a fõtéri óriáskivetítõkön. A legújabb reklámfogás pedig az a szöveg, miszerint „Dorin Florea úrnak és Liviu Timar úrnak (a PSD megyei tanácselnökjelöltje – sz. m.) köszönhetõen a városnak mától ismét van másodosztályos labdarúgócsapata”. „Annyit nem tudnak csalni, hogy nyerjenek is” – jelentette ki derûlátóan a délelõtti órákban Florea ellenjelöltje, Borbély László. Az RMDSZ és a PNL képviselõi jelezték a megyei választási irodánál, a marosvásárhelyi 28-as számú szavazókörben olyan polgármesteri szavazólapokat adtak a voksolni vágyók kezébe, amelyben Floreára már rá volt ütve a pecsét.
Analfabéták
Ugyanakkor több településrõl jelezték a megyei választási irodánál, hogy egyszerre két személy ment be a szavazófülkébe, holott a választási törvény ezt szigorúan tiltja. Míg Marosludason az érv az volt, hogy vak szavazópolgárokról volt szó, addig a Kolozs megyei Bonchidán azzal magyarázták a történteket, hogy az analfabéta voksolót kellett segíteni.
Megtiltották Kolozsváron egy nõnek, hogy szavazzon, miután az aszszony egy narancssárga színû, „Re Boc” feliratú pólóban érkezett a szavazókörhöz. A választási biztosok azzal indokolták döntésüket, hogy egyértelmûen a PD-L színeire és a polgármesterjelöltjére utaló pólóban járult a nõ az urnákhoz, amit pedig a választási törvény tilt. Néhány órával korábban különben egy hasonló trikóban megjelenõ férfinek megengedték, hogy voksoljon, a választási biztosok csak arra kérték a férfit, gombolja be felsõjét, ne látszódjék a kampányszöveg.
Fenyõfa a szavazókörzet
A Magyar Polgári Párt választási jelét, a fenyõfát festették ismeretlenek hat sepsiszentgyörgyi választókörzet bejárata elé, a járdára. Az RMDSZ a szabálytalanságról értesítette a háromszéki megyeszékhelyi és a Kovászna megyei választási bizottságot, valamint a rendõrséget. A két választási bizottság elnöke azonnal utasította a szavazókörzetek elnökeit, hogy távolítsák el a választási versenyben részt vevõ politikai pártra utaló jeleket, hiszen azok befolyásolhatják a szavazópolgárokat. A Kovászna megyei rendõrség nyomoz az ügyben, hogy kiderítsék, kik és kinek az utasítására festették fel a járdára az MPP jelképét. Gazda Zoltán MPP-s politikus cáfolta, hogy az alakulatnak köze lenne a járdafestési akcióhoz, s a politikai ellenfelek provokációjaként értékelte a történteket.
Kerék nélkül maradt
Ellopták a Hunyad megyei Felsõbulzesd polgármesteri hivatali autójának mind a négy kerekét. A helyi választási iroda munkatársai szerint ennek oka az lehetett, hogy valakik meg szerették volna akadályozni, hogy az önkormányzat alkalmazottai a szavazást követõen elvihessék a szavazócédulákat Dévára, a megyei választási irodához. Horaþiu Istrat, a felsõbulzesdi választási iroda elnöke úgy nyilatkozott, mindez nem befolyásolja a szavazás kimenetét, és a késõ esti órákban más gépkocsival juttatják majd el a szavazólapokat a megyeszékhelyre. A rendõrség vizsgálatot indított.
Kampány-SMS-ek
A választások napján folytatódott korteshadjárat a Krónikát sem kerülte el. „Adjátok vissza a Krónika napilapnak a fõszerkesztõjét. Szavazz Antal Árpádra. Szavazz a jövõ városáért” – áll egy SMS-ben, mely az MPP sepsiszentgyörgyi jelöltje, lapunk korábbi fõszerkesztõje, Csinta Samu ellen irányul. Ugyanakkor több településen is választási SMS-hadjáratot folytattak. „Vedd szépen a fáradságot, változtasd meg a világot... Azt válasszad, ami magyar, kérlek szépen, indulj hamar”, „Szívügyünk a tulipán, négyszer szavazz aztán rá!” – áll a lapunk munkatársaihoz is eljuttatott SMS-ekben.
(fotó: RMDSZ)
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.