
Fotó: Boda Gergely
2007. július 19., 00:002007. július 19., 00:00
Miután Szilágyi Zsolt moderátor katalán nyelvű Isten hozott-tal üdvözölte a katalóniai Luis Maria de Puigot, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének tagját, Csáky Pál kifejtette: Európában jelenleg két alapvető irányzat létezik. Az egyik a nemzetállamok szerepét erősítené, a másik pedig a régiók hatáskörét növelné. Mint mondta, a regionalizmusnak van politikai-társadalmi-mentális, valamint gazdasági vetülete. „Ha egy közösség autonóm polgárok szövetségén alapszik, erős lesz az a közösség” – mondta az MKP elnöke. Előadásában kitért a szlovákiai helyzetre is, kiemelve, hogy a kilencvenes évek elején elképzelt centralizált állammodell csődöt mondott. Beszédének zárórészében Csáky a határokon átívelő együttműködés fontosságát hangsúlyozta. Hozzátette: az Európai Unió ma anyagilag is támogatja a határokon átívelő regionális együttműködést.
Luis Maria de Puig a spanyol modellt ismertette előadásában. A történelmi hagyományok mentén kialakított régiómodell mellett érvelve a katalán politikus elmondta: a spanyol példa is bizonyítja ennek hatékonyságát. Éppen ezért a regionalizmus előnyeit az Európa Tanácsban is be kell mutatni, mondta Maria de Puig. „A centralizált állammodell kudarcát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a regionalizmust eddig hevesen ellenző Franciaország is egyre jobban érdeklődik a spanyol modell iránt” – fogalmazott a katalán politikus. Egyúttal elmondta: a területi autonómia biztosítja leginkább a kisebbségek védelmét.
Kósa Lajos, Debrecen polgármestere előadásában a mesterségesen, statisztikai alapon létrehozott régiók ellen fakadt ki. „Magyarországon egyszerűen nincs regionalizmus. Papíron ugyan létrehozták a régiókat, ezek azonban gyakorlatilag működésképtelenek” – jelentette ki. Mint mondta, Magyarországon azért sem lehet regionalizációról beszélni, mert a Nemzeti Fejlesztési Tervből mindössze 18 százalékot különítenek el erre a célra, a többi pénzt központilag osztják el. „Az emberek fejében sincs regionalizmus. Én mindennap arra ébredek, hogy debreceni lakos vagyok, nem pedig valamelyik fejlesztési régió lakosa” – mondta Kósa. A debreceni polgármester szerint a városok közötti együttműködést nem a mesterségesen létrehozott régiók irányítják, hanem a természetes gazdasági fejlődés. Kósa egyúttal a Hajdú-Bihar–Bihar eurórégió kialakítása mellett is síkraszállt.
Borbély László fejlesztési, területrendezési és lakásügyi miniszter elmondta: Romániában egyelőre nem honos a regionális gondolkodás, a decentralizáció is gyerekcipőben jár. Ennek ellenére a kormánynak sikerült aláírnia az Országos Stratégiai Referenciakeretet, így lehet már pályázni az európai uniós pénzekre. Borbély ugyanakkor a régiók történelmi hagyományok mentén történő újrarajzolása mellett szállt síkra. Szerinte 2012-ig Románia képes lenne új jogosítványokkal felruházni a régiókat.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.