Régi álom válik valóra: Kölcsey-szobrot állítanak Nagykárolyban

Kölcsey Ferenc szobrát az egykori Aranyszarvas fogadó előtt állítják fel •  Fotó: Facebook//Arany-Szarvas-fogadó

Kölcsey Ferenc szobrát az egykori Aranyszarvas fogadó előtt állítják fel

Fotó: Facebook//Arany-Szarvas-fogadó

Nagykároly önkormányzata szerdai ülésén fogadta el azt a tervezetet, melynek értelmében Kölcsey Ferenc, illetve Aurel Popp alakját mintázó köztéri szobrokat állítanak a partiumi városban. A tervről és megvalósításáról Kovács Jenőt, Nagykároly RMDSZ-es polgármesterét faggattuk.

Tóth Gödri Iringó

2022. március 10., 19:552022. március 10., 19:55

Bár Kölcsey Ferenc nem a város szülöttje, a település büszke rá, hiszen a költőóriás, himnuszunk szövegének szerzője Szatmár vármegye főjegyzői tisztségét töltötte be 1829 és 1833 között Nagykárolyban, az akkori megyeszékhelyen.

A városban egykor szobra is állt: gróf Károlyi István Kallós Ede szobrászművésszel készíttette el a másfélszeres életnagyságú Kölcsey-szobrot, melyet 1897-ben avattak fel a Károlyi-kastély kertjében. A szobrot először 1933-ban, majd pedig 1934-ben megrongálták, a második alkalommal le is fűrészelték és elvitték a fejét, aminek nyomán a megcsonkított bronztestet darabokra szedték és beolvasztották. A közeljövőben viszont újra szobrot állítanak Kölcseynek, hiszen Nagykároly önkormányzata szerdai ülésén elfogadta az erre vonatkozó tervezetet.

Kovács Jenő polgármester a Krónikának elmondta, a város lakóinak régi álma volt, hogy ismét legyen Kölcsey-szobor a jelenleg mintegy 21 ezer lelkes, 54 százalékban magyarok lakta szatmári településen.

A tervek szerint a szoborállítás magyarországi segítséggel valósul meg: a Nagykároly és Vidéke Kulturális Egyesület kapná azt az anyagi támogatást, amelyből a szoborállítást finanszírozzák. Az ülő alakos szobrot a mai városháza, az egykori Aranyszarvas Fogadó előtt szeretnék elhelyezni, egy osztrák festő Kölcsey-ábrázolása alapján készíti majd el egy magyarországi művész.

Mivel jövőre lesz a Himnusz megírásának 200. évfordulója, azt szeretnék, hogyha addig elkészülne és felállíthatnák a szobrot.

A helyi tanács szerdai ülésén egyúttal elfogadták Aurel Popp (Papp Aurél) festő szobrának felállítását is. Ennek kapcsán Kovács Jenő polgármester elmondta, hogy a tanulmányait Nagykárolyban és Budapesten végző festőt azért is tiszteli a város magyarsága, mert az Ady Endrével jó barátságot ápoló művész „járta ki” az egykor leégett Ady-ház felújítását, emlékhely létrehozását az 1950-es években, illetve sokat tett az erdélyi Ady-kultusz fönntartásáért.

Idézet
„Ha nagyon őszinte vagyok, nem tagadom, hogy kicsit kompenzáló értéke is van ennek a dolognak, mert csak akkor lesz csend és nyugalom, ha nem csak egyirányú dolgokban gondolkodunk. És szerintem ez nem egy rossz kompromisszum”

– mondta az Aurel Popp-szobor kapcsán a polgármester. Hozzátette, a nagykárolyi szoborállításoknál az a fő szempont, hogy a kultúrához kapcsolódó személyiségeknek állítsanak emléket ily módon, függetlenül attól, hogy román vagy magyar volt az illető. Az Aurel Popp-szobor Ady Endre szobrának közelében kap majd helyet.

A 19 fős helyi tanácsban – amelyben 14 mandátum az RMDSZ és a Német Demokrata Fórum alkotta koalícióé – a szociáldemokrata és liberális tanácsosok tartózkodása mellett fogadták el a szoborállításokra vonatkozó tervezetet. Kovács Jenő elmondta, hogy nem volt konfliktus a témában – a román tanácsosok azzal indokolták döntésüket, hogy szerintük „most nem ennek van az ideje”.

korábban írtuk

Sok régi épület megújult, de van még mit megmenteni Nagykárolyban
Sok régi épület megújult, de van még mit megmenteni Nagykárolyban

Az arra járók is észlelhetik, elhanyagolt Nagykároly épített öröksége, egyes épületek rossz, akár veszélyes állapotúak, ugyanakkor sok műemléket restauráltak az utóbbi időben. Enyedi Anna Regina művészettörténésszel jártuk körbe, milyen a műemlék épületek jelenlegi helyzete a városban, és a Szatmár megyei tele

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 20., hétfő

Lezuhant és meghalt egy nő a Királykő-hegységben

Lezuhant és meghalt egy 29 éves bukaresti nő a Királykő-hegységben; a rendőrség vizsgálja az eset körülményeit.

Lezuhant és meghalt egy nő a Királykő-hegységben
2025. október 20., hétfő

Megdőlt a hidegrekord Csíkszeredában

Mínusz 9,2 Celsius-fokot mértek hétfőre virradóan Csíkszeredában; ez volt a leghidegebb október 20-i reggel a meteorológiai mérések kezdete óta.

Megdőlt a hidegrekord Csíkszeredában
Megdőlt a hidegrekord Csíkszeredában
2025. október 20., hétfő

Megdőlt a hidegrekord Csíkszeredában

2025. október 20., hétfő

Bölöni László Algyógyon: szívvel, alázattal egy közösség vendégeként

Amikor a legendás futballista Bölöni László arról mesélt, hogy a nyolcvanas évek Bukarestjében annyira ismert volt, hogy a rendőrök végül azt tanácsolták neki: „ha megáll a piros lámpánál, megáll a város – inkább hajtson át”.

Bölöni László Algyógyon: szívvel, alázattal egy közösség vendégeként
2025. október 19., vasárnap

Feszültség egy erdélyi egyetemen: kötelező jelenlét, zsúfolt termek, hallgatói tiltakozás

Egyre hevesebb vita bontakozik ki a brassói Transilvania Egyetem körül, miután a vezetőség megerősítette: a nappali tagozatos hallgatók számára kötelező a kurzusokon való részvétel.

Feszültség egy erdélyi egyetemen: kötelező jelenlét, zsúfolt termek, hallgatói tiltakozás
2025. október 19., vasárnap

Betettek a tordai sóbánya bővítési megaberuházásának

Akadályba ütközik Románia egyik legambiciózusabb turisztikai fejlesztési projektje, a tordai sóbánya bővítése és a kezelőközpont korszerűsítése: törölték az áfa nélkül közel 20 millió eurósra becsült projekt megvalósítására kiírt pályázatot.

Betettek a tordai sóbánya bővítési megaberuházásának
2025. október 19., vasárnap

Hihetetlen: Besztercén is robbanás történt egy tömbházlakásban

Vasárnap reggel visszatérhettek otthonukba azok az emberek, akiket nem sokkal korábban kimenekítettek tömbházukból, miután robbanás történt az ingatlanban, valószínűleg gázszivárgás miatt.

Hihetetlen: Besztercén is robbanás történt egy tömbházlakásban
2025. október 18., szombat

Lélegeztetőgépen van az oltásellenes nagyváradi orvosnő

Életveszélyes állapotban fekszik a Bihar Megyei Kórház intenzív osztályán Flavia Groșan orvos, aki a koronavírus-világjárvány (Covid-19) idején több vitatott kezelési módszert népszerűsített.

Lélegeztetőgépen van az oltásellenes nagyváradi orvosnő
2025. október 18., szombat

Gázszivárgás miatt tűzoltókat riasztottak egy marosvásárhelyi tömbházhoz

Riasztották szombaton a tűzoltókat egy marosvásárhelyi tömbház lakói, miután gázszagot éreztek a lépcsőházban.

Gázszivárgás miatt tűzoltókat riasztottak egy marosvásárhelyi tömbházhoz
2025. október 18., szombat

Súlyos mulasztásokat tártak fel a Salromnál a parajdi bányakatasztrófa kivizsgálása során

A miniszterelnök ellenőrző testülete lezárta a parajdi bányakatasztrófa után elkezdett vizsgálatait az Országos Sóipari Társaságnál (Salrom) és a vízügyi igazgatóságnál (ANAR).

Súlyos mulasztásokat tártak fel a Salromnál a parajdi bányakatasztrófa kivizsgálása során
2025. október 18., szombat

Iskolába ment a medve – szerencsére tanítás után

Péntek este egy medve jelent meg a Fehér megyei Magyarbénye (Biia) település iskolájának udvarán – közölte a Fehér Megyei Csendőrség.

Iskolába ment a medve – szerencsére tanítás után