
Kovács Gergely kinevezett gyulafehérvári érsek saját elhatározásából tért át a római katolikus hitre.
Fotó: Barabás Ákos
Eredetileg reformátusnak keresztelték, és még konfirmált is a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érsekévé kinevezett, februári beiktatására készülő Kovács Gergely. A kinevezett egyházi vezető a Romkat.ro portálnak adott interjúban beszélt erről.
2020. január 27., 21:442020. január 27., 21:44
2020. január 27., 21:472020. január 27., 21:47
Kovács Gergely elmondta: vegyes felekezetű családban született a székelyföldi Kézdivásárhelyen 1968-ban, és református édesapja után reformátusnak keresztelték. Egy évig járt kátéórákra, és konfirmált is, de valójában hitetlenként élte le gyermekéveit. Keresztapja révén ismerkedett meg olyan katolikus papokkal, akik nagy hatást gyakoroltak rá. Megjegyezte:
Korábban fizikatanárnak készült, de az érettségi előtt úgy érezte, hogy Isten többre hívja, és papja bátorítására jelentkezett a gyulafehérvári papi szemináriumba, ahová a legjobb eredménnyel vették fel. Ekkor még meg sem volt bérmálva, azt utólag kellett pótolni. Bérmanevének a Pált választotta, mert – amiként elmagyarázta – az apostolhoz hasonlóan, őt is felnőttként szólította meg az Úr.
Kovács Gergely elmondta: karácsonyi kinevezése óta készül a főegyházmegye vezetésére, de egyre inkább nyilvánvalóvá válik számára, hogy a feladatra nem lehet teljesen felkészülni. Elmondta:
Gianfranco Ravasi bíboros lesz a főszentelő, aki a Kultúra Pápai Tanácsának elnökeként több mint 12 évig volt a főnöke, mellette Jakubinyi György leköszönő érsek, és Miguel Maury Buendía romániai pápai nuncius lesznek a társszentelők. Püspöki jelmondata: az „Őáltala, ővele és őbenne” lesz, a címerével pedig Márton Áron püspök emlékének és nagyságának kíván adózni.
A kinevezett érsek felidézte:
„Amikor kezdtem olvasni az írásait, meggyőződésemmé vált, hogy Áron püspök már szent. Erről még nincsen papírunk, de szent! Ha sokan hittel imádkozunk ezért és meg is érdemeljük, akkor lesz ez nyilvános tény” – fogalmazott.
A kinevezett érsek elmondta: a Szentszéknél megtapasztalta, hogy miként épül fel, működik a rendszer, és ezt a tapasztalatot, valamint a jó nyelvismeretét és személyes kapcsolatait, barátságait is kamatoztatni szeretné a főegyházmegye javára. Megjegyezte: dolgozik a csapata megszervezésén, és mielőbb kérni szeretné a Szentszéktől, hogy nevezzenek ki segédpüspököt a főegyházmegyébe.
Kovács Gergely szülővárosában, Kézdivásárhelyen érettségizett. Teológiai tanulmányait 1987-ben Gyulafehérváron kezdte, majd 1990-ben Rómában a Collegium Germanicum et Hungaricum növendékeként folytatta a Gregoriana és a Lateráni Pápai Egyetemen. Bálint Lajos érsek szentelte pappá szülővárosában 1993. július 3-án. Római tanulmányait egyházjogi doktorátussal fejezte be 1996-ban.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
szóljon hozzá!