2007. július 23., 00:002007. július 23., 00:00
Az épületet gróf Dégenfeld Pál ajándékozta a református egyháznak, és abban a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület működtet oktatási központot. A hétvégén zajlott az első nagyszabású rendezvény is az új központban: Életvédelem – családvédelem a politika erőterében címmel keresztyén politikai konferenciát szerveztek. A rendezvényen számos rangos hazai és külföldi meghívott tartott előadást. „Örvendetes, hogy vannak arisztokraták, akik nem adnak túl visszakapott ingatlanjaikon, hanem a köz hasznára ajánlják fel azokat” – tette hozzá a püspök. A több mint kéthektáros park közepén álló, közel 1000 négyzetméteres beépített felületű impozáns ingatlant 1945 után államosították a Dégenfeld grófi családtól. Az épületet Dégenfeld Pál igényelte és kapta viszsza, és 39 évre az egyházkerületnek és a helyi református egyházközségnek adományozta ingyenes használatra. A református egyház a Pro Ecclesia díj adományozásával mondott köszönetet Dégenfeld Pálnak. A grófi leszármazott betegsége miatt nem vehetett részt az ünnepségen, ám levélben üdvözölte az összegyűlteket. „Látva az erdélyi kastélyok sorsát, megköszönöm a hadadiaknak, hogy ezt az épületet épségben megtartották” – fogalmazott Dégenfeld Pál. A kastély átadása előtt az örökös felújíttatta az épület tetőszerkezetét, csatornákat tétetett rá, és az ingatlan környékének vízelvezetését is megoldotta. A református egyház ugyanakkor a műemlék külső és belső felújítását vállalta magára. „Nagy kihívást és komoly feladatot ró ránk ez az adomány, viszont a környéknek égetően szüksége van ilyen jellegű központra” – nyilatkozta lapunknak Nagy Sándor, a nagykárolyi egyházmegye esperese. A hatvan személy számára szállást nyújtó épületet az ünnepséggel egy időben táborozók csoportja vette birtokba. „Kőművesszakképzést, angolnyelv-tanfolyamokat tartottunk itt. Most a szatmári Madisz angolnyelv-táborának résztvevői érkeztek meg, őket a néptánctáborosok követik” – sorolta Kurta Tőtös Beáta, a központ lelkész-vezetője. Az épületben rendezték be a helyi református gyülekezet imatermét is, miután az egyházközség földcsuszamlás sújtotta templomát máig sem sikerült rendbe tenni, és a korábban használt imaterem is összedőlt. „Örömhír számunkra, hogy templomunk újjáépítését is tudjuk folytatni: a napokban kaptuk a hírt, hogy a magyar kormány 10 millió forintot szán a munkálatok folytatására” – újságolta Mészáros Árpád hadadi lelkipásztor.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.