
A parkolóház legfelső emeletén nyitott, járható tetőterasz is a járművezetők rendelkezésére áll
Fotó: Reform Parking House
Üzembe helyezték a Romániai Református Egyház Nyugdíjintézete által épített kolozsvári parkolóházat hétfőn a Házsongárdi temető szomszédságában. A 310 parkolóhelyet kínáló létesítményt kereken egy éve avatta fel az egyház vezetősége, azonban az építését hátráltató hivatali bürokrácia a tulajdonképpeni megnyitását is megnehezítette. A városháza továbbra is adós a Petőfi utcába tervezett körforgalom létrehozásával, ám a parkolóház így is megközelíthető két irányból.
2025. december 08., 19:102025. december 08., 19:10
2025. december 08., 20:002025. december 08., 20:00
Kereken egy évvel ezelőtt, 2024 decemberében adta át az Erdélyi Református Egyházkerület a Romániai Református Egyház Nyugdíjintézete beruházásaként elkészült kolozsvári parkolóházat a Házsongárdi temető főbejáratának szomszédságában. Azonban a hosszas hivatali ügyintézés miatt a tavaly megépült, 2113 négyzetméteres alapterületű, 310 parkolóhellyel ellátott, többszintes parkolóház végül csak hétfőn 10 órakor nyitotta meg kapuit a gépkocsik előtt.
A 2017-ben véglegesített tervrajz-dossziét kereken három évig elfektették a kolozsvári városháza bürokratikus rendszerében, mire nagy nehezen kiállították az építési engedélyt. A Kolozsvári Magyar Napok idején rendszerint „magyarbarátságot” mutató Emil Boc vezette városvezetés ott tett keresztbe a magyar egyháznak, ahol csak tudott. Miután három év halogatás után már nem volt mód további időhúzásra, 2020-ban kénytelenek voltak kiállítani az engedélyt. Ez azonban kétszeresen is hátrányos helyzetbe hozta az egyházat: egyrészt a koronavírus-járvány idején induló munkálatok is lassan haladtak a további bürokratikus akadályok miatt, másrészt eközben elszabadultak az építkezési árak. Így mire 2024 késő őszére a munkálatok befejeződtek, az eredetileg tervezett beruházási összeg kereken a duplájára, 16 millió euróra nőtt.
A református egyház által épített parkolóházat kereken egy évvel ezelőtt, tavaly decemberben avatták fel
Fotó: Orbán Orsolya
Több hónapot kellett várni, amíg az áramszolgáltató vállalat felszerelte a szükséges villanyórát, majd ezt több hónapos rendszerpróba követte. Tárkányi Márton, a Romániai Református Egyház Nyugdíjintézetének ügyvezető igazgatója a Krónikának elmondta, hogy a tűzvédelmi engedélyt a tűzoltóság viszonylag időben kiállította, ám az induláshoz szükséges utolsó hivatali engedély megszerzését követően sem nyithatták meg a sorompókat, mert az áramszolgáltató egyik alvállalkozója éppen akkor húzott előttük elektromos kábelt egy közeli ingatlanhoz – ami újabb hónapokkal elodázta a nyitást.
A parkolóházból kilépve a Heltai/Cipariu tér irányába lehet tovább haladni. A Cipariu tér felől a Petőfi utca elején tábla jelzi, hogy az utcába csak helyi lakosok hajthatnak be, mivel nincs lehetőség visszafordulásra. Tárkányi Márton elmondása szerint a rendőrség biztosította az üzemeltetőket, hogy nem büntetik meg azokat, akik a Cipariu tér irányából közelítik meg a parkolóházat. A tábla eltávolításához át kellene adni egy körforgalmat az Egyetem/Universității utca lezárt szakaszának végében, de ennek megépítését a városháza folyamatosan halogatja.
Modern megoldással, oszlopok és meredek vagy szűk rámpák nélkül készült a létesítmény
Fotó: Reform Parking House
Ez azért is aggályos, mert a Petőfi utcában működik egy luxusszálloda is, amelynek vendégei szintén nehéz helyzetben vannak, mivel nehezen tudnak visszafordulni a Cipariu tér felé.
A Házsongárdi temető tőszomszédságában található parkolóházban már az első napon sok érdeklődő megfordult, főként olyanok, akik temetésre érkezve néhány órára szerették volna leparkolni a járművüket.
A parkolóház két pinceszintből, földszintből, három emeletből és egy nyitott, járható tetőteraszból áll, összesen 310 parkolóhelyet kínál, továbbá több mint 500 négyzetméternyi kereskedelmi és irodahelyiséget alakítottak ki.
Az épület oszlopok és meredek vagy szűk rámpák nélkül készült, 20 elektromos járműtöltő állomással felszerelt, emellett parkolóhelyeket biztosít mozgáskorlátozott személyek és motorosok számára is.
20 elektromos járműtöltő állomással is felszerelték
Fotó: Reform Parking House
A parkolóház érvényes parkolási díjai:
07:00–19:00 között:
– első óra: 12 lej
– minden megkezdett további 30 perc: 6 lej
19:00–07:00 között:
– 1 óra: 2 lej
Elektromos jármű töltési díja:
– 1 kWh: 3 lej, a tört kWh-értékeket lejre kerekítik.
A parkolóház nem bocsát ki bérleteket.
Összesen 310 parkolóhely áll a sofőrök rendelkezésére
Fotó: Reform Parking House

Jövő héten avatják fel a Romániai Református Egyház Nyugdíjintézetének acélszerkezetre épített többszintes parkolóházát Kolozsváron. A 330 férőhelyes létesítmény építési engedélyére hosszú éveket kellett várni, de a működési engedély is még várat magára.
Egy 15 és egy 16 éves fiú vesztette életét szerda este Medgyesen, miután elütötte őket egy tolatómozdony.
Minden idők legnagyobb romániai hitelével vásárolta fel a Carrefour Romaniát a Paval Holding 823 millió euróért – írja az Economica.net román nyelvű portálra hivatkozva az MTI.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Õrizetbe vette szerdán a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) a Dumbrava – Dumnezeu Poartă de Grijă nevet viselő egyesület vezetőjét, Viorel Pașcát és a feleségét, Florica Pașcát.
Egy széles körű, intézményközi művelet keretében 411, a Bihar megyei illegális otthonokból kimentett, segítségre szoruló személyt vizsgáltak meg orvosi és logisztikai szempontból – közölte szerdán az egészségügyi minisztérium.
Szóbeli tárgyalás megtartását kéri európai polgári kezdeményezésének ügyében az Európai Bizottság ellen indított perben a felperes SZNT, mely hétfőn benyújtotta az erre vonatkozó kérelmét az Európai Unió Törvényszékéhez.
Túlmutat a helyi közösség erősítésének szándékán a Barcasági és Királyföldi Csángó Magyarok Zarándoklata, amelyet immár harmadik alkalommal szervez meg a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház.
Kulturális és közlekedési kedvezményeket vezetnek be a nagycsaládok számára – jelentette be kedden Kolozs Megye Tanácsa.
Hosszú évek óta tudomásuk volt a hatóságoknak a rászorulókat ellátó Bihar megyei humanitárius szervezet illegális tevékenységéről, ennek ellenére zavartalanul működhetett. Dragoș Pîslaru munkaügyi miniszter szerint már tíz évvel ezelőtt tudott az ügyről.
Lemondott tisztségéről Sorin Ciurariu aradi főépítész, miután a bíróság jogerős ítéletben mondta ki, hogy törvénytelen módon állították ki az engedélyt az egykori Andrényi-terményraktár lakóépületté történő átalakítására.
szóljon hozzá!