A legtöbben nem is jártak a 2001-es felújítás óta a vendéglõben. „A Budvár szociális központ, a Caritas, a nyugdíjasok önsegélyzõ pénztára és a ferencrendi apácák segítettek, hogy a meghívásunk eljusson azokhoz, akik valóban rászorulnak\" – nyilatkozta Godra Árpád, a szálló kereskedelmi igazgatója. Hozzátette: úgy gondolja, a szociális érzékenység velejárója kell hogy legyen a sikeres vállalkozásnak, ezért terítettek közös asztalt a rászorulóknak. Szerinte karácsony elõtt ez jó alkalom arra, hogy az elvet õk maguk is tettekre váltsák, és talán mások is követni fogják õket. A szervezõk minden protokolláris, formai elemet igyekeztek kerülni, az ebéd elõtt Botár Gábor, a Kis Szent Teréz egyházközség plébánosa mondott áldást, ugyancsak õ köszönte meg a vendéglátást az étkezés végeztével. „Nem reklámfogásként szerveztük a vendégséget – fejtette ki a kereskedelmi igazgató. – A sajtót is csak azért engedtük be, mert reméljük, a példa ragadós lesz\".
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.