
Fotó: A szerző felvétele
2011. február 22., 10:362011. február 22., 10:36
A kastély jelenleg a Szatmár Megyei Ifjúsági Igazgatóság tulajdonában van. A Szatmár Megyei Tanács kormányhatározat révén kívánja átvenni az impozáns épületet, a megyei közgyűlés elnöke reméli, hogy a decentralizáció jegyében ez sikerülni is fog. Ezek után dől majd el, hogy maradna a műemlék épület a tanács birtokában, vagy átvenné a sárközújlaki helyi önkormányzat. „A legfontosabb most az, hogy olyan finanszírozási forrást találjunk, amiből fel lehet ezt újítani. Erre nagyon jó példa a nagykárolyi Károlyi-kastély, amelynek felújítása jó ütemben halad” – közölte Csehi Árpád, a Szatmár megyei önkormányzat elnöke.
A kastélyt egyébként 2002 óta peres úton igényli vissza a volt tulajdonos fia, gróf Sztáray Mihály. Az ő édesapja házasság útján került a Vécsey családba. Immár kilenc éve folyik a pereskedés, az épület állaga mindeközben folyamatosan romlik. Báncsi János, Sárközújlak alpolgármestere, de az örökös személyes jó barátja, Anzik Albert helytörténész is úgy tudja, hogy a visszaszolgáltatást az akadályozza, hogy az igénylő örökösnek nincs román állampolgársága. „Az alkotmánybíróság is kimondta, hogy azoknak, akik tulajdonjogokat, épületeket, telkeket kérnek vissza az államtól, román állampolgároknak kell lenniük” – állítja a helytörténész.
A kastélyt egyébként 1760–1764 között építtette báró Vécsey Miklós. Eredetileg kétemeletes volt, a földszint kőből volt, az első emelet téglából, a második emelet pedig fából épült. „Amikor a tulajdonosa kivonult a második emeleti erkélyre pihenni, azt mondta, „mindent, amit lát a szemem jobbra és balra, az mind az enyém” – mesélte Anzik Albert helytörténész. A családnak egyébként Sárközújlakon óriási földbirtoka volt, a báró ezt V. István magyar királytól kapta, és egészen az Avasig terjedt ki. 1823-ban tűz martalékává vált a kastély felső emelete, ezt az emeletet már nem építették újra. A tetőzeten lévő ereszcsatorna rézből készült, sárkányfejvégződéssel, amelyet kígyók tartanak a magasba. A hiedelem szerint ez azért történt, hogy ezek a szörnyek a továbbiakban majd távol tartsák a gonosz szellemeket a kastélytól.
1944-ben, az oroszok bevonulásakor a kastély utolsó lakosának, Vécsey Eszter bárónőnek azonban távoznia kellett a kastélyból. Ezután raktárhelyiségként használták, a kommunizmus idején nyári táborokat szerveztek itt gyermekeknek, működött benne árvaház is, nyolc éve pedig üresen áll. Javításokat aligha végeztek rajta, amíg működött benne az árvaház, addig lambériát tettek a falra, és kialakították a víz- és csatornahálózatot. Ezenkívül semmit nem javított az ódon épületen a román állam – tudtuk meg az alpolgármestertől.
Báncsi János ugyanakkor szomorúan közölte, hogy a helyi önkormányzatnak egyelőre nem áll módjában semmit sem tenni a kastély épületével, amíg az nem kerül a fennhatóságuk alá. „Elképzelésünk volna a rendeltetésével kapcsolatban, művésztelepet lehetne itt kialakítani, vagy költő-író találkozókat szervezni, ám amíg be se tudunk jutni az épületbe, addig ez csak ötlet szintjén marad” – összegzett az alpolgármester.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.