2007. április 16., 00:002007. április 16., 00:00
Hozzáfűzte, az RMDSZ a kormányátalakítás révén olyan tárcákban van jelen, ahol a fejlesztési tervek végrehajtását is segíteni tudja. A szövetségi elnök ugyanakkor úgy véli, a kisebbségi törvény ügyét az új, „karcsú” kormány egymagában nem tudja érvényesíteni, de nem függesztették fel a tárgyalásokat az ügyben.
Markó a hétvégén Nagyváradon tárgyalt az RMDSZ Bihar megyei polgármestereivel, helyi és megyei önkormányzati, valamint a prefektúra képviselőivel. „Az erdélyi magyarság és az RMDSZ legfőbb eszköze az önkormányzatok, ezért a szövetség számára alapvető cél, hogy kormányzati jelenléte révén minél nagyobb támogatást nyújtson önkormányzataink számára” – fogalmazta meg a szövetségi elnök. Rámutatott arra is, bár az önkormányzatok működésében rövid távon nagy gondot jelenthet a decentralizáció, azt akkor is folytatni kell, ha a helyi tanácsok által megszerzett hatáskörökhöz nem társul megfelelő pénzügyi alap. Markó Bélát és Cseke Attila kormányfőtitkár-helyettest a hétvégén a Bihar megyei Margitta város díszpolgárává avatták. A kitüntetést megköszönve az RMDSZ elnöke a városban élő nemzetiségek közötti példás együttélést méltatta, amely Markó szerint azt bizonyítja, hogy együttműködés és párbeszéd révén teremthető jövő a szülőföldön. A margittai születésű Cseke Attila úgy értékelte, a város a térség hajtómotorjává is válhat gazdasági téren, amihez Margitta képzett munkaerő-tartaléka is hozzájárul. A Bihar megyei város elöljárói nemrég Borbély László fejlesztési miniszternek is díszpolgári címet adományoztak, ezzel köszönve meg, hogy az elmúlt évben a szövetségi politikusok közbenjárására Margitta közel 20 millió eurós összegben részesült a kormány infrastrukturális fejlesztésekre szánt alapjából.
Pocsaly Zoltán polgármester elmondta, a városvezetés már tavaly döntött a politikusok díszpolgárrá avatásáról. Hozzátette, a címmel a víz- és csatornahálózat bővítésében, a szociális lakások és az új tornaterem építésében, valamint a város oktatási és kulturális intézményeinek felújításában nyújtott segítséget köszönik meg az elöljárók.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.
Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.
Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.
Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.
Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.