2011. június 20., 08:132011. június 20., 08:13
A különleges táncműhely-bemutató, amelynek központi témája a mozgás szabadsága volt, arra kereste a választ, hogyan lehet engedni időben és térben szabadon mozogni a testet. A város éve során több szoborral is gazdagodik a város, az önkormányzat a budapesti képzőművészeti akadémiát bízta meg, hogy elkészítse a prágai Sárkányölő Szent György-szobor másolatát. A költségekre adományokat várnak, a polgárok 550 banival támogathatják a klasszikus alkotás másolatának felállítását, a pénzbeli adományokon kívül pólóvásárlással is hozzájárulhatnak a költségekhez. A sepsiszentgyörgyi Városimázs irodában fekete színű, fehér emblémával ellátott, magyar vagy román feliratos pólókat lehet vásárolni: egy póló 20 lejbe kerül, az árból pedig 550 bani a szoborállításra szánt alapba kerül majd. A polgármesteri hivatal és az E. R. Sz. I. Egyesület pályázatot hirdetett képzőművészek számára olyan köztéri szobor tervezésére és felállítására, melynek témája a sárkány. A kiírás értelmében az alkotók a helyet is kiválaszthatják, ahova a szobrot elhelyezik majd. A pályamunkákat július 30-áig fogadják, az első szakaszban a szakmai zsűri tíz alkotást választ ki, ezeket kiállítják. A második szakaszban a kiállított munkák közül a zsűri valamint a közönség választja ki a díjnyertest. A zsűri által legjobbnak ítélt pályamunka alkotója 1500 lejben, a legnépszerűbb mű alkotója pedig 700 lej díjazásban részesül. A terv kezdeményezői szerint „az elbírálás során Sepsiszentgyörgy a sárkányok városa lehet”.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!