
Fotó: A szerző felvétele
2011. november 24., 08:132011. november 24., 08:13
Mezei János kijelentette: addig nem hajlandó elkezdeni a sajtótájékoztatót, míg a helyi Fény Televízió – amely gyakran bírálja a polgári párti (MPP-s) polgármester tevékenységét – munkatársai nem hagyják el a helyszínt.
Miután elérte célját, Mezei megköszönte mindazok segítségét, akik hozzájárultak a projekt sikeréhez, ezek között említve Tánczos Barna vidékfejlesztési államtitkár nevét is. A 35 millió lejt meghaladó beruházás során közel 34 kilométeren felújítják a vízhálózatot, és több mint 15 kilométernyi hosszúságban új csatornarendszert építenek.
A projekt tartalmazza a vízkezelő- és derítőállomás rehabilitációját is. A projektet 80 százalékban az Országos Befektetési Ügynökség támogatja, a munkálatokat várhatóan jövő tavasszal fejezik be.
A sajtótájékoztatót megelőzően azonban Barti Tihamér, az RMDSZ helyi szervezetének elnöke rövid tájékoztatójában ismertette, hogy az éppen kezdődő projekthez a korábbi, többségében RMDSZ-es önkormányzat nyújtotta be a pályázatot az Országos Befektetési Alaphoz még Pap József RMDSZ-es polgármester idején. Hangsúlyozta, hogy az RMDSZ-nek köszönhetően sikerült megnyerni a pályázatot, és azt, hogy Hargita Megye tanácsa vállalta a húszszázalékos önrész biztosítását. Azt is elmondta, hogy Mezei mostanáig csak késleltette a projektet olyan határozatokkal, amelyek egy elfogadott terven próbáltak módosítani.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.
Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.