Hirdetés

Politikai alapon cserélnek vezetőt a Kovászna megyei mentőállomáson

Nyugtalanok és elégedetlenek a Kovászna megyei mentőállomás munkatársai, mert új igazgató kerül az intézmény élére. Az Egészségügyi Minisztérium versenyvizsgát írt ki a mentőállomás vezetői tisztségéért, miután Tiberiu Poştoacă jelenlegi igazgató néhány nappal ezelőtt bejelentette visszalépését.

Bíró Blanka

2011. szeptember 21., 08:182011. szeptember 21., 08:18

„Az igazgató politikai nyomásra hátrált meg. Úgy tudjuk, több ízben is meglátogatták a megyei önkormányzat elöljárói, és burkoltan megfenyegették, ha nem fogadja el a felkínált orvosi gazgatói tisztséget, holtvágányra kerül, elveszítheti az állását” – mondták a mentőállomás nevüket elhallgatni kívánó alkalmazottai. Úgy tudják, Török Zsuzsannát, a sepsiszentgyörgyi megyei kórház tavaly menesztett igazgatóját nevezik ki a mentőállomás élére. „Török Zsuzsanna nem felelt meg kórházigazgatónak, az alkalmazottakkal nem kommunikált, nem tudjuk, miért válna be a mentőállomás élén” – mondták a mentőállomás munkatársai. Tiberiu Poştoacă jelenlegi igazgató lapunknak elmondta, elfogadja a felkínált orvos igazgatói állást. Megjegyezte, az egész országban politikai egyezségek alapján születnek a hasonló döntések, ezen nem kell csodálkozni. Henning László, a Kovászna Megyei Tanács alelnöke emlékeztetett: a mentőállomás nem tartozik az önkormányzat fennhatósága alá, a versenyvizsgát az Egészségügyi Minisztérium írta ki, és bonyolítja le. Henning László ugyanakkor elmondta, jelezték a minisztériumnak, hogy elégedetlenek a mentőállomás működésével, az intézmény az elmúlt húsz év alatt nem fejlődött megfelelően.

„A mi érdekünk, hogy jó minőségű szolgáltatást nyújtsanak az intézmények, ugyanígy korábban a kórházban zajló rendellenességekre is felhívtuk a figyelmet” – mondta Henning László. Az elöljáró támogatja Török Zsuzsanna kinevezését, szerinte olyan vezetőre van szükség, akinek van jártassága a kórházmenedzsmentben, mert csak így tudja összhangba hozni a kórház és a mentőállomás működését. „Valóban szeretnénk, ha a mentők is a megyei önkormányzat fennhatósága alá tartoznának, akkor lehetne hatékony stratégiát kidolgozni, de erre egyelőre nincs lehetőség” – mondta Henning László.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Hirdetés
Hirdetés