2007. augusztus 08., 00:002007. augusztus 08., 00:00
Először a község tulajdonában levő, Kemény János báró által 1745-ben építtetett kastélyt szemelték ki, amelyet jelentős beruházással kívántak felújítani. A Román Szociális Fejlesztési Alap (FRDS) által kiírt pályázat révén az önkormányzat 40 ezer dollárt nyert a patinás épület felújítására, amihez a hivatal hasonló nagyságrendű összeggel járult hozzá. A kúria rehabilitációját követően az önkormányzat úgy döntött, az épületben kulturális központot hoz létre. A kéthektáros parkban játszóteret alakítottak ki, és helyet kapott benne báró Kemény János mellszobra és az 1956-os magyarországi forradalomnak emléket állító Pro Libertate emlékmű. Az új hivatal építésére 300 ezer lejt utalt ki a kormány, ebből hamarosan hozzáfognak a munkálatokhoz. A támogatást a megyei és a helyi önkormányzat anyagi hozzájárulása egészíti ki. A kétszintes épületet a megyei tanács szakemberei tervezték, az elképzelések szerint 2008 elejétől már ott folytathatja tevékenységét a 24 fős állománnyal működő polgármesteri hivatal.
Püsök Annamária
Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.
Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.
Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.
A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.
Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.
Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán elütötte egy gyorshajtó.
A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.
Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.
176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.
Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.