Hirdetés

Polgárbarát hely lesz a szatmárnémeti tapstér?

Nem hátrálnak. Kereskényi Gábor és csapata az új főtéren •  Fotó: Facebook/Kereskenyi Gábor

Nem hátrálnak. Kereskényi Gábor és csapata az új főtéren

Fotó: Facebook/Kereskenyi Gábor

A bukaresti kifogások ellenére folytatódnak Szatmárnémeti új főterének felújítási munkálatai. Kereskényi Gábor polgármester a Krónikának úgy fogalmazott, nyitottak az ötletekre, de úgy vélte, ezekkel korábban is előállhattak volna a kritikusok. Az elöljáró szerint a szatmáriak 30 éve várják, hogy a tapstér polgárbarát hellyé váljon.

Pap Melinda

2021. március 10., 19:112021. március 10., 19:11

Annak ellenére folytatódik a helyiek által csak új főtérként emlegetett Október 25. tér felújítása Szatmárnémetiben, hogy több bukaresti szakmai szervezet is kifogásolta a projektet. Kereskényi Gábor polgármester a Krónikának elmondta: amennyiben lehetséges, és nem jár többletköltséggel, igyekeznek figyelembe venni a fővárosi észrevételeket, de

úgy vélte, hogy a kritizálóknak 2018 óta bőven lett volna idejük hozzászólni a tervhez, nem kellett volna a „24. óráig” várni.

Hirdetés

A Romániai Építészkamara (OAR) és a Romániai Építészek Egylete (UAR) ugyanis több hónappal a kivitelezési munkálatok elkezdése után, február közepén hívta fel a figyelmet arra, hogy a felújítás során a tervezők figyelmen kívül hagyták a köztér eredeti tervezőjének, Nicolae Porumbescunak az elképzeléseit.

„A gyalogosoknak szánt terek és a főtér egyéb alkotóelemeinek »rehabilitációja« az országos építészeti és urbanisztikai örökség ellen elkövetett agresszió, egy kultúraellenes intézkedés, mely szakszerűtlen és elítélendő” – írták közleményükben az építészek.

Arra kérték a helyi tanácsot és Kereskényi Gábor polgármestert, lépjenek fel annak érdekében, hogy megakadályozzák a visszafordíthatatlan kár­okozást.

Azt is kilátásba helyezték, hogy elindítják az ingatlanegyüttes védetté nyilvánításának folyamatát, így szerintük a szatmárnémeti új főtér egy év múlva felkerülhet a műemlékek országos listájára.

„Most ébredtek fel”

„Mindenféle engedélyt megszereztünk a szakhatóságoktól, és természetesen érvényes építkezési engedélyünk is van, amihez nem kellett a kulturális minisztérium helyi szerveitől engedélyt kérni, hiszen a térnek és az azon található épületegyüttesnek nincs műemlék státusa” – vázolta a projekt előzményeit a Krónikának Kereskényi Gábor polgármester.

Rámutatott, a felújítás tervét 2018-ban kihirdették, az nagy publicitást nyert, így a fővárosi szakembereknek bőven lett volna idejük megfogalmazni aggályaikat.

Kereskényi Gábor polgármester •  Fotó: Facebook/Kereskényi Gábor Galéria

Kereskényi Gábor polgármester

Fotó: Facebook/Kereskényi Gábor

Az RMDSZ-es elöljáró úgy vélte, hogy a háttérben inkább gazdasági érdekek állnak, mint szakmaiak: akik elindították a botrányt, „szerettek volna a tervezésben és a kivitelezésben is részt venni”. Ennek az a módja, hogy jelentkeznek a közbeszerzési eljáráson, és „nem az, hogy utána próbálnak ilyen vagy olyan módon nyomást gyakorolni” – vélte az elöljáró.

Idézet
„Mi nem is tehetünk mást, minthogy folytatjuk a munkát, hiszen ez egy európai uniós forrásból finanszírozott, közel 34 millió lejes projekt. Természetesen konzultálunk a szakmai szervezetekkel, hogy mit lehet még tenni”

– fogalmazott Kereskényi Gábor, aki múlt héten maga is részt vett Bukarestben egy megbeszélésen, ahol találkozott a szakmai szervezetek képviselőivel, és ismertette az önkormányzat álláspontját. A találkozón részt vett a munkálat tervezője és a városi főépítész is – mondta lapunknak.

„Abban maradtunk, hogy megnézzünk, mi az, amit a 24. órában még tehetünk úgy, hogy ne veszítse el az önkormányzat a finanszírozást” – magyarázta az elöljáró.

Kereskényi Gábor azonban nem rejtette véka alá azon véleményét, furcsállja, hogy a fővárosi kritikusok „most ébredtek fel, hogy itt valami nincs rendben”. Mint rámutatott, az építészkamara szatmári kirendeltsége ismerte és jóváhagyta a tervet, ahogy a megyei kulturális igazgatóság is.

Harminc éve várják

„És ismerte a szatmári közvélemény is, mely 30 éve várja ezt a felújítást” – tette hozzá Kereskényi, emlékeztetve, hogy az új főtér nem a szatmáriak kedvelt helye.

Idézet
„Eddig egy hatalmas parkoló volt, melyen a köztisztviselők hagyták az autóikat, több száz gépjárművet. Teljesen le volt romolva az állapota, rég felújításra szorul. Soha nem volt egy polgári központja a városnak. Arra tervezték, hogy ha valaki szónokol nekik, akkor a szatmáriaknak legyen hol hallgatni és tapsolni”

– utalt vissza a kommunizmusban épült tér eredeti céljára az elöljáró.

Előtte-utána. Így nézett ki, és ilyen lesz a felújítás után a tér •  Fotó: Facebook/Primaria Satu Mare Galéria

Előtte-utána. Így nézett ki, és ilyen lesz a felújítás után a tér

Fotó: Facebook/Primaria Satu Mare

Kereskényi Gábor szerint a városvezetésnek épp az a célja, hogy változtasson ezen, és a felújítással közelebb hozza az emberekhez, polgáribb és emberbarátibb hellyé tegye az Október 25. teret. Túl sok változást sem tudnak eszközölni, ismerte el, hiszen a teret három szocreál épület – az adminisztratív palota, a szakszervezetek művelődési háza és a Someșul áruház –, illetve több tízemeletes tömbház fogja közre.

„Tehát itt amúgy sem lehetett volna túlságosan beavatkozni, nem tudnák nagyon elengedni a fantáziájukat a tervezők” – mutatott rá az elöljáró, emlékeztetve, hogy a bukaresti kritikusok épp azt kifogásolták, hogy a tervezők túlságosan belenyúltak az eredeti építész munkájába.

A térfelújítással év végére kell elkészülnie a kivitelezőnek. De a munkálat egy integrált projekt része, a Szamoson átívelő gyalogos- és kerékpároshíd is tartozik hozzá.

„Ezért sem tartom okosnak, hogy egyesek hazardíroznak, hiszen a szatmáriak már 30 éve várják, hogy történjen végre valami itt” – jelentette ki Kereskényi.

Elmondta, az új Szamos-átkelőnek nemrég írták alá a kivitelezési szerződését, négy hónapot szánnak a tervezésre, és újabb egy évet az építkezésre, tehát az új gyaloghíd másfél év múlva készülhet el. Addigra a tér új arculatot kap,

15–20 százalékkal megnövelik a zöld felületeket és a régi szökőkút helyére modern, fény- és hangjátékkal felszerelt berendezés kerül.

A felújított téren kizárólag a gyalogos- és kerékpáros-forgalom lesz engedélyezve, a kereskedelmi egységeknek ellátása, az árufeltöltés is a tömbházak hátánál történhet majd, vázolta az elképzelést a polgármester. „Visszaadjuk a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak a teret” – összegzett.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Az AUR-ral kapcsolatos bírálatokra reagált Csoma Botond: „az egész úgy kezdődött, hogy a koma visszaütött”

Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.

Az AUR-ral kapcsolatos bírálatokra reagált Csoma Botond: „az egész úgy kezdődött, hogy a koma visszaütött”
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Mínusz 10 fok alá süllyedt a hőmérséklet a Székelyföldön

Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.

Mínusz 10 fok alá süllyedt a hőmérséklet a Székelyföldön
2026. november 08., vasárnap

Újabb lendületet kaphat a kolozsvári gyermekkórház építése

Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.

Újabb lendületet kaphat a kolozsvári gyermekkórház építése
2026. november 08., vasárnap

Legyen bányászat? Népszavazás a magnéziumbánya miatt tiltakozó erdélyi községben

Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.

Legyen bányászat? Népszavazás a magnéziumbánya miatt tiltakozó erdélyi községben
Hirdetés
2026. november 07., szombat

„Mindenki magáénak érezheti majd”: visszaállítanák Máramarossziget főterére a barokk Mária-szobrot

Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.

„Mindenki magáénak érezheti majd”: visszaállítanák Máramarossziget főterére a barokk Mária-szobrot
2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
Hirdetés
Hirdetés