
Fotó: A szerző felvétele
2007. június 07., 00:002007. június 07., 00:00
„Legalább 30 teherautónyi szemetet hordtunk ki, aztán a derékmagasságban álló víz- és fűtéscsöveket kellett átszereltetnük”– mesélte a megnyitón a nemrég még az Ady Endre Gimnáziumban tanuló Bereczki Róbert. Társával, Kiss Balázszsal nyolcadik éve foglalkoznak ajándéktárgyak árusításával, éppen tovább szerettek volna lépni, amikor megálmodták ezt a pinceutcát. „Budapesten láttunk egy hasonlót, onnan az ötlet”– egészítette ki az elmondottakat Kiss Balázs. A kétszintes épület alatt kanyargó, téglával kirakott boltíves utcácskában kilenc üzlet nyílt: divatáru-, táska-, édesség-, hangszer- és ajándékboltban is vásárolhat a betérő. „Példaértékű amit a fiatalok tettek ezzel a pincével. Ez is bizonyítja, hogy kevés pénzből, jó ötlettel el lehet indítani egy vállalkozást, illetve meg lehet menteni egy épületet” – mondta a megnyitón Biró Rozália, a város alpolgármestere.
Az ingatlant 1877-ben kaszinónak építették, az is működött benne mindaddig míg a szomszédos Orsolya-zárda apácái meg nem vásárolták. A zárda a rendszerváltás után kapta vissza az ingatlant, felújítását szakaszosan végzik. Mivel az épület a város szívében van, építésekor már a legelső tulajdonos gondolt arra, hogy a földszinti részén üzleteket alakítson ki. Az Orsolya-rend egykoron ezeknek a helyiségeknek a bérleti díjából finanszírozta az oktatást, nevelést. A visszaszolgáltatás után is az maradt a céljuk, hogy az üzlethelyiségek béréből befolyt összegekből tegyék rendbe az ingatlant. „A tetőszerkezetet már lecseréltük, a pincerészt is rendbe tették. Tehát a legfontosabb munkálatokon már túl vagyunk” – nyilatkozta lapunknak Márton István, az épület adminisztrátora.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.