Internetes petícióban sürgetik a kullancsirtást a szebeniek, miután kiderült, drasztikusan megnőtt a betegséget hordozó kullancsok száma a megyében.
2016. május 23., 19:432016. május 23., 19:43
A folyamodvány több száz aláírója arra hívja fel a figyelmet, hogy csak az elmúlt hétvégén negyven személy jelentkezett kullancscsípés miatt a sürgősségi osztályon, míg március óta 221 megyebeli szorult orvosi ellátásra. Az aláírók szerint a Szeben megyei önkormányzatok nem tesznek eleget a környéken évek óta gondot jelentő kullancsinvázió megfékezése érdekében, és a használt kullancsirtó szerek hatékonyságában is kételkednek, szerintük ezeket a vegyszereket soha senki nem ellenőrzi. Emellett Szeben város önkormányzatának külön felróják, hogy nem gondozza megfelelőképpen a zöldövezeteket.
A városháza szóvívője, Mirela Gligore a Mediafax hírügynökség érdeklődésére azt mondta, épp ezen a héten írják alá a szerződést azzal a céggel, amely rovartalanítással foglalkozik, a kullancsirtást azonban csak jövő hónapban tudják elkezdeni. A Szeben megyei egészségügyi igazgatóság a hét elején közleményben jelezte: az időjárás kedvez a kullancsok szaporodásának, ezért több mint valószínű, hogy a következő időszakban egyre többen szorulnak majd orvosi ellátásra. Emlékeztetnek: a kullancsok terjeszthetik a kullancsenkefalitisz (vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladást) és a Lyme-kórt is – mindkét megbetegedés súlyos következményekkel járhat.
A betegség lappangási ideje háromtól harminc napig terjed. Korai tünete a kullancscsípés helyén jelentkező piros folt, bőrpír. A fertőzés későbbi megnyilvánulása a nyirokcsomók duzzanata, kettőtől nyolc hétig terjedően a szívizomgyulladás, a fertőzés utáni első három hónapban pedig központi idegrendszeri tünetek jelentkezhetnek, amelyek megnyilvánulhatnak agyhártyagyulladás, agyidegbénulás formájában is. Ugyanakkor három hónaptól három évig terjedően jelentkezhet ízületi gyulladás is. Az Országos Közegészségügyi Hatóság összesítése szerint egyébként Romániában a legtöbb kullancscsípéses és Lyme-kóros esetet évek óta Szeben megyében jegyzik.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
szóljon hozzá!