
Fotó: Boda L. Gergely
Cáfolja Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere RMDSZ-es helyettese állítását, miszerint a Krónikának adott interjúban tett kijelentéseinek tanúsága szerint másodrendűnek tartja az egész magyar közösséget.
2015. március 30., 19:522015. március 30., 19:52
Az RMDSZ marosvásárhelyi szervezetének elnöki tisztségét is betöltő Peti András lapunk hétvégi számának Szempont mellékletében közölt írásában tiszteletlenséggel vádolta meg az elöljárót.
Szerkesztőségünkhöz eljuttatott reagálásában Florea közölte: nagy sajnálattal vette tudomásul az alpolgármester álláspontját, amely szerinte semmiben sem különbözik az RMDSZ álláspontjától.
„Ez a dicsekvés és politikai nyilatkozat a választási kampányokra jellemző, amelyet már megszoktunk nagyon rég. Kedves marosvásárhelyiek, önök nem ilyen emberek. Az RMDSZ vezetői teljesen más kategóriába tartoznak. Tiszteletemről biztosítom a magyarokat, s tudatom velük, hogy az újságírók tévesen fordították szavaimat, és ez vezetett ehhez a sajnálatos félreértéshez” – fogalmaz a városvezető, anélkül, hogy pontosítaná az állítólagos téves fordítást.
Dorin Florea közölte, továbbra is „harcolni fog” azért, hogy a román és magyar kapcsolatokat a kölcsönös tisztelet és harmónia jellemezze, s Marosvásárhelyt mindenki szeresse és otthon érezze magát benne. „Fenntartom azon jogomat, hogy most ne kommentáljam azt, hogy egyesek mit tettek ezért a városért. Nem kommentálom, mert nincs sok mondanivaló ezen a téren” – áll a polgármester közleményében.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
szóljon hozzá!