
Ma már a hagyományos persely mellett sok erdélyi templomban adakozhatunk a bankkártya vagy az okostelefon odaérintésével
Fotó: Balázs Katalin
Digitális perselyeknél is lehet pénzadományt hagyni az egyház számára több erdélyi római katolikus templomban – tájékoztatta az MTI-t Veres Stelian, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye gazdasági igazgatója.
2023. augusztus 23., 15:442023. augusztus 23., 15:44
Mint közölte, elsőként a gyulafehérvári székesegyházban vezették be, hogy bankkártyával adományt hagyhatnak a hívek, templomot látogatók, utána a kolozsvári, főtéri Szent Mihály-templomban, illetve a piarista és ferences templomban vezették be a digitális perselyeket.
Mára már a csíksomlyói kegytemplomban, a brassói ferences templomban és a Székelyudvarhely melletti Máréfalva római katolikus templomában is megteremtették az új adományozási lehetőséget. A csíksomlyói kegyhelyen a pünkösdi búcsú előtt szerelték fel a különleges perselyt, de a Hargita Népe megyei lap korábban azt írta, hogy egyelőre kevesen használják.
„Mindenképp pozitív módon fogadták a hívek. Gyulafehérváron sokszor még az idegen zarándokok is rácsodálkoznak, hogy milyen jó dolog” – közölte, hozzátéve, hogy a visszajelzések szerint külföldön nincs ilyen lehetőség.
A gazdasági igazgató hangsúlyozta, hogy az érsekség nem kötelezi a plébániákat ilyen persely felszerelésére, csupán ajánlja a lehetőséget. Ha élni kívánnak vele, az érsekség köti meg a szerződést a bankkal, szerelteti fel a bankkártyás fizetést lehetővé tevő készüléket.
A Romkat.ro egyházi portálon közzétett indoklás szerint az érsekség a digitális perselyek felszerelésével kíván igazodni ahhoz, hogy egyre kevesebb embernél van készpénz. Az ismertetőben hangsúlyozzák, hogy az egyház szerint a technika „nem ördögtől való”, ám Jézus Krisztus követésében csupán eszköz, és nem cél.
Egy elektromos roller okozhatta azt a robbanást és tüzet, amely szombat kora reggel egy temesvári tömbház földszinti lakásában történt. A temesvári balesetben három személy könnyebben megsérült, az épületből 43 lakót kellett kimenekíteni.
Nyomtatott és online kiadványainak valamennyi munkatársától megválik a római katolikus egyház, amely átszervezéssel magyarázza a döntést. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) méltánytalannak tartja az újságírókkal szembeni bánásmódot.
Lemondott tisztségéről Elena Micicoi Temes megyei prefektus, miután péntek reggel házkutatást tartott a lakásán az Európai Ügyészség.
Nagykalota és Kalotaszentkirály között kirajzolódtak a Kalota-patakon épülő víztározónak a körvonalai. A gátnak elsősorban árvízvédelmi szerepe lesz, de a majdani víztükör turisztikai vonzerejére is számítanak Kalotaszentkirályon.
Fotócsomagok, bankettek, ajándékok, limuzin és olykor korlátlan italfogyasztás is növelheti a végzős év költségeit, amelyek egyes családoknál több ezer lejre rúgnak. Kolozs megyei szülőket és pedagógust kérdeztünk a költekezés határairól.
Mintegy fél évszázada biztosít fórumot a román és magyar történészek szakmai párbeszédének a Román–Magyar Történész Vegyes Bizottság. A testület XXVII. ülését Déván rendezték meg, Nagy Levente magyar társelnök nyilatkozott az eseményről a Krónikának.
Még be sem mutatta miniszterjelöltjeinek listáját, a kormányalakítással megbízott Eugen Tomac máris elveszítette egyik kiszemeltjét. Adrian Papahagi kolozsvári bölcsész bejelentette: nem kívánja irányítani a kulturális tárcát a kormányban.
Az aradi önkormányzatnak 37 ezer lej pénzbírságot kell fizetnie, amiért a jogerős bírósági ítélet ellenére sem aszfaltozott le egy utcát. Korábban a bíróság kártérítést ítélt meg az egyik lakó javára.
Jogerőssé vált a Maros megyei törvényszék május 19-i ítélete, amelyben életfogytiglani börtönbüntetést szabott ki a mezőméhesi Emil Gânjre, aki megölte és felgyújtotta barátnőjét.
Maros megyében teljes körű exporttilalmat vezettek be a juhállományra, miután több gazdaságban juhhimlőt, a múlt héten pedig a kiskérődzők pestisének (PMR) egy újabb gócát is azonosították.
szóljon hozzá!