Patthelyzet a szeméttároló ügyében

Nem társulhat az Autopress Simo Kft. a Hargita megyei önkormányzattal a regionális szeméttároló létrehozásában, amelynek helyszínéül a Cekend-tetőt választották ki – derült ki a székelyudvarhelyi Autopress Simo Kft. tegnapi sajtótájékoztatóján.

2006. július 18., 00:002006. július 18., 00:00

Hargita megye
A cég ugyanis 49 évre bérbe vette a Székelyudvarhely és Homoródfürdő közti fennsíkot a városi önkormányzattól, azzal a feltétellel, hogy július 20-áig elkezdi a munkát, és három év alatt létrehoz egy környezetbarát tárolót a területen. Az ugyanoda tervezett regionális tároló létrehozására azonban az Eco Missio Rt. pályázik a Környezetvédelmi Alapnál, amelyet a két megye és több helység önkormányzata közösen alapított. Székelyudvarhely önkormányzata viszont nem vesz részt a társulásban, mivel a létesítmény megépítésének feltételeit illetően máig sem sikerült egyezségre jutni. A szeméttároló egyébként európai uniós támogatásból, Hargita és Kovászna megye bábáskodása mellett épülne.
Az Autopress Simo Kft. nem zárkózik el a Hargita megyével való együttműködéstől: a Székelyudvarhely határában működő szeméttelepet ugyanis az önkormányzatnak 2008-tól be kell zárnia, így a város tá roló nélkül maradna. „A regionálistároló-építő program keretében csak most kezdődne a helyszíni felmérés, ne künk viszont már minden engedélyünk megvan. Versenyt futunk az idővel, hiszen brüsszeli támogatásból jó esetben négy év múlva épülhet tároló, a most használatos viszont már csak egy évig működhet. Ezért kezdtünk bele az építkezésbe, és keresünk beruházókat. A regionális pályázatra érkező pénzből folytatnánk a szakaszosan, cellákból épülő tároló létrehozását” – magyarázta Simó Péter, az Autopress Simo Kft. tulajdonosa. Márton András, a megyei önkormányzat infrastrukturális beruházási osztályának vezetője szerint azonban a regionálistároló-építő pályázat feltételei kizárják a magánvállalkozó és a megyei önkormányzat együttműködését. „A Cekendi szeméttároló csak akkor épülhet uniós támogatásból, hogyha a székelyudvarhelyi önkormányzat az Eco Missio Rt.-vel, és nem az Auropress Simo Kft.-vel társul” – fejtette ki Márton András.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének
2025. szeptember 29., hétfő

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek

Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek