
A kívülről nemrég felújított nagyváradi Gerliczy palota megvásárlásához 2 millió euróra van szükség
Fotó: Oradea Heritage
Történelmi ingatlanokat vásárolhat Kolozsváron, Nagyváradon vagy Temesváron az, akinek van legalább 1,5 millió eurója.
2020. szeptember 21., 08:342020. szeptember 21., 08:34
Egy luxusingatlanok értékesítésével foglalkozó cég közvetítésével
a képek tanúsága szerint gyönyörűen felújított ingatlan árát csak kérésre közlik, ám az Economica.net gazdasági hírportál információi szerint minimum 1,5 millió euróval kell rendelkeznie – ha nem többel – annak, akinek a patinás épületre fáj a foga.
A Fellegvár Kolozsváron a Kis-Szamos melletti 405 méter magas dombon levő erőd neve. Giovanni Visconti tervei alapján 1713–1723. között épült császári katonai erődítményként, a Rákóczi-szabadságharc leverése után. Az öt oldalról földből emelt sáncokkal kerített és kapubástyákkal védett, Vauban-rendszerű csillagvárból ma már csak a fegyvertár, a lőporraktár, három kapuépület és a sáncok láthatók.
A kívülről nemrég felújított nagyváradi Gerliczy palota megvásárlásához eközben már legalább 2 millió euróra van szükség, igaz, 32 szoba, 16 fürdőszoba is található öt szinten. A Fő utcai palota összesen 1000 négyzetméteres telken fekszik, amiből 500 négyzetméter a belső udvar.
Az eklektikus stílusú ingatlan 1908-ban annak a Sztarill Ferencnek a tervei alapján épült, akinek nevét a Körös-parti város egyik szimbolikus ingatlana, a Komor Marcell és Jakab Dezső által megtervezett
Temesvár mai képét egyértelműen meghatározza Fenyves Károly építész munkássága, most pedig az ő két világháború között épült villájába költözhet be, akinek van erre 1,5 millió eurója. A négyszintes ingatlan beépített területe 800 négyzetméter, található benne 20 szoba, hat fürdőszoba, és az ingatlanhirdetés szerint kulcsrakész. A telek maga amúgy 448 négyzetméter, ezen pedig egy kis angolkert is helyet kap.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
szóljon hozzá!