2008. január 11., 00:002008. január 11., 00:00
„A bíró szerint 1996 óta minden pártbejegyzés vagy alapszabályzat-módosítási kérelem esetén beadvánnyal él a szervezet, sérelmezve, hogy õket nem jegyezték be – mondta el a Krónikának Szász Jenõ, a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) elnöke. – Az MPP-rõl egy szó sem esik a beadványukban, tehát nem a mi bejegyzésünket kifogásolják, viszont ha beadvánnyal éltek, a bíróság köteles õket is beidézni a tárgyalásra, ezért halasztani kellett a bejegyzést\". A politikus szerint a bíró mindössze a bejegyzendõ párt megnevezésére kért magyarázatot, a román megnevezés mellett ugyanis hivatalosan bejegyzendõ névként a Magyar Polgári Párt is szerepel az aktákban. „Az ügyvédeink az anyanyelv szabad használatának jogával, illetve azzal érveltek, hogy amit nem tilt, vagy nem szabályoz a törvény, azt szabad\" – fejtette ki Szász. Hozzátette, bár az ügyész – érdemi tárgyalás híján – még nem ismertette álláspontját, továbbra is bízik a január végi bejegyzésben. Az alapító elnök ugyanakkor a Rompres hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy a halasztás csak akadályozza a polgári alakulatot abban, hogy felkészüljön a helyhatósági választásokra. Mint arról beszámoltunk, Szász 2007. november 18-án nyújtotta be a Bukaresti Törvényszéken a pártbejegyzéshez szükséges iratcsomót. Az elsõ tárgyalásra december 13-án került sor, akkor az ügyész idõt kért az iratok tanulmányozására, és elnapolta az ügyet. Gazda Zoltán, az MPSZ sepsiszéki elnöke ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a jobboldali alakulatoknak még jóval az önkormányzati választások elõtt meg kell kezdeni a tárgyalást az RMDSZ-szel. Ezt a politikus az idei év egyik legfontosabb teendõi között említette. Úgy vélte, ahol nincs veszélyben a magyar képviselet, ott mindkét alakulat saját jelöltet állíthatna, ahol viszont összefogásra van szükség, ott megállapodnának a ma-gyar jelölt személyérõl. A parlamenti választásokon való együttmûködést azonban már elképzelhetetlennek tartja, mert ez veszélyeztetné a magyar képviseletet. Gazda Zoltán erre a helyzetre egy új választási párt közös erõvel történõ bejegyzését javasolja. Mint mondta, az önkormányzati választásokon az MPP színeiben legalább olyan eredményeket szeretnének elérni, mint Tõkés László az EP-választásokon. Idén nagy hangsúlyt fektetnek a szervezetépítésre, „betörnek\" azokba a községközpontokba, ahol még nincsenek jelen, és hálózatukat megpróbálják kiterjeszteni a falvakra is. Markó Béla RMDSZ-elnök ellenben a napokban úgy nyilatkozott, hogy számukra nem prioritás az ellenzékkel való tárgyalás elkezdése. „Nem is tudom már, ki az RMDSZ ellenzéke, mert úgy látom, a különbözõ csoportosulások csak vitatkoznak egymással arról, ki legyen az elnök. Kivárjuk, míg tisztázzák a helyzetet, addig nem is gondolkodunk, kivel ülünk le majd tárgyalni.\" – mondta az Új Magyar Szónak a politikus. Az RMDSZ most az önkormányzati választásokra ké-szül, és el is kezdték a párbeszédet sa-ját szervezeteivel, az egyházakkal és a civil szervezetekkel, tette hozzá Markó Béla. Kovács Csaba, Kovács Zsolt MPSZ: méltányos képviseletet kérnek Valamennyi, többségében románok lakta megyében élõ nemzeti kisebbség hivatalból parlamenti képviselethez kellene hogy jusson – ezzel a feltétellel támogatja az MPSZ sepsiszéki szervezete Petre Stãchinaru javaslatát. Mint arról beszámoltunk, a Kovászna megyei demokrata-liberális párti képviselõ által készített törvénytervezet szerint a két székely megye románságának hivatalból járna a parlamenti képviselet, javaslatát a szenátus már el is fogadta. Gazda Zoltán szerint a román politikus terve súlyos diszkrimináció, az állampolgárok egyenlõ jogainak durva megsértése, és alkotmányellenes. A javaslatot csak abban az esetben támogatják, ha azt országszerte kiterjesztik, és minden megyében, minden nem román nemzeti közösség hivatalból jut parlamenti képviselethez. Hozzátette, jóhiszemûen viszonyulnak Strãchinaru tervéhez, ha az nem diszkriminál. Elismerte, ha a javaslat kölcsönösen mûködne, nõne a parlament létszáma. K. Zs.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.