Hirdetés

Parókiát raboltak ki

Szatmárnémeti: A szentestén tartott istentisztelet alatt betörtek a szatmárnémeti Szamos negyedi református egyházközség parókiájára, ahonnan pénzt, illetve a szolgálatát végző lelkész iratait lopták el.

2007. december 27., 00:002007. december 27., 00:00

Bogya Kiss Mária lelkipásztor szerint ez már a hatodik rablási eset pályafutása során – a lelkészlakásba négyszer, a templomba pedig kétszer törtek be az utóbbi tizenhárom év alatt. A papilakból többnyire pénzt, illetve a család értékeit tulajdonították el, a templomból pedig a szintetizátort és a keresztelõkannát vitték el. „Egyesek visszaélnek az ember nyíltságával és jóságával – panaszolta a lelkipásztor. – Hozzánk nagyon sokan járnak, így bárki könnyen bejuthat és kitervelhet egy rablást.\" A rendõrség egyetlen esetben sem bukkant a tettesek nyomára. Tegnap a Krónika érdeklõdésére sem tudták megmondani, hol tartanak a nyomozással, ugyanis a rendõrség állományának nagy része szabadnapos volt.

Sipos Miklós, a szatmári egyházmegye esperese szerint az elmúlt négy-öt év során a város majdnem minden parókiájára betörtek, többnyire olyankor, amikor tudni lehetett, hogy a lelkész és családja a templomi istentiszteleten vesz részt.

„Többször hatoltak be erõszakosan az esperesi hivatalba is, viszont itt nem tartunk pénzzé tehetõ értékeket, így általában csak az iratokat szórták szét – magyarázta Sipos Miklós. – A rendõrség ilyenkor azt szokta javasolni, hogy szereljünk fel riasztóberendezéseket a lelkészi hivatalokba és lakásokba. Néhány parókiát már el is láttunk riasztóval, ugyanis nem látunk más megoldási lehetõséget.\" Az esperes szerint a református templomokban – mivel a kegytárgyakat nem itt tartják – a legértékesebb a hangosítóberendezés a betörõk számára. Pár éve lopták el a hangfalakat a Kültelki református templomból.

Sipos Miklós szerint ez a jelenség inkább a városokban gyakori, a falvakon a nyolcvanas évek második felében volt egy betörési hullám, ám akkor a hatóságok tájékoztatása szerint elfogták a tetteseket.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig

Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja

Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja
2026. április 29., szerda

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”

Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”
2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
2026. április 28., kedd

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon

Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon
Hirdetés
Hirdetés