
2011. június 23., 08:282011. június 23., 08:28
Az elöljáró közölte: a munkálatok értéke 6 millió lej volt, ebből 2 millió lejt közvilágítás bővítésére költöttek el, 1,3 millió lejbe került a park korszerűsítése, illetve mintegy 2,6 millió lejt költöttek a sétányok felújítására és a parkolóhelyek kialakítására. A kivitelező vállalat munkásai jelenleg a Meseş sétány felújításán dolgoznak, majd a Detunata park fősétányát is tatarozzák. Hozzáfűzte: három hónapot késtek a munkálatokkal, mert az E.On gázszolgáltató vállalat ennyit késett a vezetékek kicserélésével. A javítások befejeztével újabb 78 parkolóhely áll majd a környékbeli lakók rendelkezésére. Apostu ugyanakkor elmondta: a városrész közkivilágítását is teljesen felújítják, eddig 252 világítóberendezés alapját öntötték ki, míg eddig összesen húsz lámpa jelentette a Györgyfalvi lakónegyed közvilágítását.
Sorin Apostu bejelentette továbbá: uniós pénzekből felújítják az önkormányzat tulajdonában levő – az Albac utca 21. szám alatt található – ingatlant, amelyben 24 szociális lakást alakítanak ki. A kedvezően elbírált pályázatot 2010-ben nyújtotta be az önkormányzat, a beruházás összesen 2 millió lejbe kerül, ebből 1,6 millió a vissza nem térítendő uniós támogatás, a városháza önrésze pedig 440 880 lej. A munkálatok kivitelezésére – a szerződés aláírásától számítva – a közbeszerzési eljáráson nyertes vállalatnak 16 hónap áll rendelkezésére.
Sorin Apostu beszámolt a Kolozsváron épülő parkolóházak jelenlegi állapotáról is. Közölte: év végéig mindhárom elkészül. Mint mondta, a Györgyfalvi lakónegyedben épülő parkolóház 46 százaléka már elkészült, várhatóan novemberben, azaz három hónappal a szerződésben rögzített határidő előtt befejezik az építkezést. A tervek szerint 354 autó fér el az új parkolóházban. A beruházás mintegy 4,6 millió lejbe kerül áfa nélkül, Apostu szerint ez 80 százalékkal olcsóbb, mint amennyire a közbeszerzési eljárás során becsülték. A polgármester ugyanakkor közölte, elégedetlen a Mărăşti lakónegyedi parkolóház kivitelezőjével, a munkálatoknak ugyanis alig 45 százaléka készült el annak ellenére, hogy tíz hónappal korábban fogtak hozzá, mint a györgyfalvi parkolóházhoz. A monostori parkolóház építéséhez már hozzáfogott a kivitelező cég, várhatóan 3 hónapon belül elkészül.
| Legkésőbb 2013 végén elindítja a tömegközlekedési eszközök alternatívájaként működő kerékpárkölcsönző szolgáltatását a kolozsvári városháza – közölte Szabó Tamás, a városháza fejlesztési, stratégiai és projektmenedzsment irodájának munkatársa. A tervek szerint Szászfenesen, Kolozsváron és Apahidán összesen 51 kerékpártartót helyeznek ki, a tömegközlekedési eszközök megállóitól legfeljebb ötvenméteres távolságban. A terv szerint összesen ötszáz kerékpár áll majd a kolozsváriak rendelkezésére. |
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!