
Előbb Parajdra, majd Háromszékre is ellátogat Nicușor Dan államfő
Fotó: Csató Andrea
Parajdra, majd Háromszék árvizek által sújtott településeire látogat el szombaton Nicușor Dan államfő – a hírt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök jelentette be egy rövid videóban, amelyet a Facebook-oldalán tett közzé.
2025. május 31., 09:592025. május 31., 09:59
„Jó napot kívánok! Útban vagyok Parajdra, Parajdról majd Háromszékre megyünk, és kérésemre, meghívásomra velünk tart Nicușor Dan államfő és a kormány több minisztere” – mondta Kelemen Hunor.
Úgy fogalmazott: arra kértem az elnököt, hogy együtt menjenek a Parajdra, hogy megnézzék, miben tudnak segíteni az ottani embereknek.
– szögezte le a szövetség elnöke.
„Nehéz napok ezek a közösség számára, mindannyiunk számára, de Székelyföld nem marad egyedül, nincs egyedül” – zárta rövid videóját Kelemen Hunor.

A gazdasági minisztérium és a környezetvédelmi minisztérium kormányhatározatot dolgoz ki egy 300 millió lejre becsült sürgősségi beruházásról a parajdi sóbányában kialakult helyzet megoldására – jelentette be pénteken Bogdan Ivan gazdasági miniszter.

Továbbra is súlyos az árvízhelyzet Erdély keleti részén, Hargita megye mellett Brassó és Kovászna megyében is komoly gondokat okoz a lezúdult hatalmas mennyiségű eső.

Az Erdélyi Református Egyházkerület gyűjtést hirdet a székelyföldi árvízkárosultak számára.
Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.
Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.
Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.
Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
szóljon hozzá!