Pályázatokkal fejlesztenék Bihar megye turisztikai látványosságait

A pályázatok révén a védett területek látogatását is megkönnyítenék •  Fotó: Rédai Attila

A pályázatok révén a védett területek látogatását is megkönnyítenék

Fotó: Rédai Attila

Partnerségi szerződést kötött a védett területek országos ügynökségével (ANAP) a Bihar megyei önkormányzat, az együttműködésről legutóbbi ülésén határozott a döntéshozó testület.

Pap Melinda

2021. május 18., 12:412021. május 18., 12:41

A megállapodás fő célja, hogy a két fél uniós alapokat tudjon lehívni Bihar megye ígéretes turisztikai látványosságainak fejlesztésére. A megcélzott látványosságok között szerepel az elmúlt években szinte teljesen kiszáradt püspökfürdői tó, mely őshonos tavirózsájáról volt híres, továbbá a Jád-völgye és a Révi sziklaszoros – Királyerdő természetvédelmi terület – ezek mind a védett területek országos ügynökségének a kezelésében vannak.

A megyei tanács közleménye szerint a felek vissza nem térítendő támogatásért folyamodnak a nagy infrastruktúrára vonatkozó operatív program négyes tengelye révén. A cél a természet védelme a biodiverzitás, a levegő minőségének megőrzése révén.

Mircea Mălan megyei alelnök a határozattervezet bemutatásakor elmondta, hogy

a megyei vagy helyi önkormányzatok nem jelentkezhetnek a programra, az egyetlen erre alkalmas intézmény a védett területek országos ügynöksége.

Hangsúlyozta, hogy a megyei tanács az említett védett területek fejlesztését tűzte ki célul oly módon, hogy megőrzi a helyek biodiverzitását, természeti szépségét. Az együttműködés a három említett védett területre vonatkozik, a projektek pedig a szakemberek által is jóváhagyott menedzsmenttervek alapján készülnek.

A tervek között szerepel a helyszínek kitakarítása, a jelenleg nem látogatható barlangok látogathatóvá tétele, de parkolókat és kempingeket is építenek ott, ahol ez nincs megoldva.

A projektekhez a megvalósíthatósági tanulmányokat, erdősítési, füvesítési terveket a megyei önkormányzat dolgozza ki, míg a védett területek országos ügynöksége a műszaki és logisztikai részt biztosítja, illetve benyújtja a pályázatokat az uniós alapok minisztériumához.

A három védett terület a legközkedveltebb Bihar megyei természeti látványosságok közé tartozik. A püspökfürdői termálvizes tó az őshonos hévízi tündérrózsáról volt híres. A Pece-patak menti természeti rezervátum az utóbbi években már a rossz hírek miatt szerepelt a sajtóban, a termálvíz túlzott kitermelése miatt ugyanis 2017-re kihalt a három faj, amelyek miatt Natura 2000-es védett területté nyilvánították és a tó szinte teljesen kiszáradt.

A püspökfürdői tó vízszintje tavaly ismét nőni kezdett •  Fotó: Ovi D. Pop Galéria

A püspökfürdői tó vízszintje tavaly ismét nőni kezdett

Fotó: Ovi D. Pop

A Révi sziklaszoros a térség egyik legismertebb, könnyen megközelíthető természeti látványossága.

A Körösfőnél eredő Sebes-Körös ugyanis itt tör át a Bihar-hegység, a Királyerdő és a Réz-hegység között, útja öt kilométeren keresztül mészkőszirtek között vezet. A folyó mellett a szorosban 1870-től a Nagyvárad–Kolozsvár-vasútvonal kanyarog. A Rév és Vársonkolyos közötti szoroson kívül számos látnivaló található a környéken, a leghíresebbek a révi menedékház melletti Zichy-barlang, a vársonkolyosi Nagy Magyar-barlang és a Szelek barlangja, mely egyúttal az ország leghosszabb földalatti látványossága.

Barlangjairól híres a Jád-völgye is, melyhez a Királyhágó után kell letérni Biharfüred irányába.

Csarnóháza közelében a Kessler-vízöntőbarlang látható több vízeséssel, míg Jádremeténél vízkitörést nézhet a turista. A völgy része a Lesi-tó, a Jadolina-vízesés is, illetve Biharfüreden a Jád forrása, a híres Csoda-forrás.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 03., péntek

Kató Béla: a Sapientia nem a Fideszé, nem az RMDSZ-é, hanem az erdélyi magyarságé

Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.

Kató Béla: a Sapientia nem a Fideszé, nem az RMDSZ-é, hanem az erdélyi magyarságé
2025. október 03., péntek

Közösen fejleszti Magyarország és Románia két folyó vízgazdálkodását

Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.

Közösen fejleszti Magyarország és Románia két folyó vízgazdálkodását
2025. október 03., péntek

Terrorcselekményre készült az Erdélyben őrizetbe vett férfi

Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.

Terrorcselekményre készült az Erdélyben őrizetbe vett férfi
2025. október 03., péntek

Havazás a hegyekben, sok helyütt az útkarbantartó járműveket is be kellett vetni

A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.

Havazás a hegyekben, sok helyütt az útkarbantartó járműveket is be kellett vetni
2025. október 03., péntek

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben

Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben
2025. október 03., péntek

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc

Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán elütötte egy gyorshajtó.

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc
2025. október 02., csütörtök

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki

A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki
2025. október 02., csütörtök

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai

Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai
2025. október 02., csütörtök

Falopás Biharban: 50 ezer lejnyi tüzelőt koboztak el egy fuvarostól

176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.

Falopás Biharban: 50 ezer lejnyi tüzelőt koboztak el egy fuvarostól
2025. október 02., csütörtök

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza