
Fotó: Borsec Bob/Schi Borszék/Facebook
Idegenforgalom szempontjából az idei az elmúlt évek legjobb téli szezonja Borszéken, mondta el az Agerpres hírügynökségnek Mik József polgármester. Még Moldova Köztársaságból is jönnek vendégek.
2021. január 28., 13:452021. január 28., 13:45
A városvezető az Agerpres hírügynökségnek arról számolt be, hogy a Hargita megyei fürdővárosban 2020 második felétől, a koronavírus-járvány miatti korlátozások enyhítése után lendült fel a turizmus. Ez a lendület pedig a sípálya karácsonyi megnyitása után is kitartott.
Ennek népszerűségét a gyerekeknek szervezett sítáborok is erősítik. Az elöljáró azt reméli, hogy a mostani lendület a szezon végéig, március közepéig tart majd. Mik József elmondta, tavaly nyáron a járványhelyzet rányomta a bélyegét az idegenforgalomra, de bíznak abban, hogy hamarosan „helyreáll a rend”.
A településen tervekből sincs hiány: felújítják a műszaki szakközépiskola és a művelődési ház épületét, korszerűsítik a közvilágítást, és egy 120 szobás, négycsillagos szállodát is építenének a településen. A gyógykezelő és wellnessközpont várhatóan év végén kezdi meg működését.
Sok dolguk akadt karácsony idején is az erdélyi rendőr-főkapitányságok munkatársainak: több közlekedési baleset kapcsán derült ki ugyanis, hogy a gépkocsivezetők alkoholos befolyásoltság alatt ültek a volán mögé.
A kolozsvári önkormányzat december közepén döntött a város egyik legismertebb gyalogoshídja, az Erzsébet híd teljes körű felújításáról.
Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.
Meghalt egy 36 éves férfi egy verekedésben csütörtökre virradóra Szeben megyében.
Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.
Kovács Gergely gyulafehérvári római katolikus érsek és Kerekes László segédpüspök karácsonyi pásztorlevele
Az erős szél miatt narancssárga, vagyis másodfokú riasztást adott ki Hunyad és Krassó-Szörény megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Az Országos Adóhatóság (ANAF) végrehajtási eljárást kezdeményezett a kanadai Gabriel Resources Limited társaság által az SC Roșia Montană Gold Corporation SA-ban birtokolt részvények kapcsán, hogy behajtsa a közel 47 millió lejes követelést.
A téli ünnepek idején a hatóságok célja, hogy az állampolgárok nyugodt és biztonságos körülmények között ünnepelhessék a karácsonyt.
Testfelületének 50 százalékán szenvedett égési sérüléseket egy nő a keddről szerdára virradó éjszaka a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.
szóljon hozzá!