Ösztöndíj orvostanhallgatóknak

Marosvásárhely – Hét év után először vett részt csütörtökön az ösztöndíj-átadási ünnepségen dr. Fodor Péter marosvásárhelyi származású, Amerikában élő plasztikai sebész, aki kimondottan a Marosvásárhelyen magyarul tanuló orvostanhallgatók számára hozott létre ösztöndíjalapot.

2007. június 08., 00:002007. június 08., 00:00

A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem általános karán tanuló, magyar anyanyelvű, harmad-, negyed- és ötödéves diákok az évi 700 eurós ösztöndíjat kimondottan szakmai alapon nyerhetik el. A pályázó diákoknak a gimnáziumi, érettségi jegyeikről, az egyetem első két évében elért eredményeikről, a tudományos dolgozataikról, a diákköri konferenciákon való részvételeikről kell számot adniuk. Fodor Péter az ösztöndíj létrehozásakor egyébként úgy döntött, az első két év hallgatóit nem támogatja, mivel akkor még nem biztos, hogy a hallgatók be is fejezik az egyetemet. Hatodéveseket sem kíván támogatni, abból a megfontolásból, hogy ők már biztosan nem hagyják abba tanulmányaikat. A hét év alatt eddig 154 diák vehette át az ösztöndíjat. „Mivel pályám kezdetén engem is sokan támogattak, úgy éreztem, nekem is finanszíroznom kell azokat, akik arra érdemesek – mondta el lapunknak az amerikai plasztikai sebész. – Annak idején még édesapám ötlete volt, hogy valamilyen formában segítsük a diákokat. Ezt most állt módomban megvalósítani.” Fodor egyébként nem alapítványon keresztül, és nem is az adójából adja a pénzt, hanem saját jövedelméből. „A kisebbségi sorsot többször is megtapasztaltam, itthon is és Amerikában is. De nem jelentett mindig hátrányt számomra. Mivel kisebbségiként többet kellett tanulni és dolgozni, az eredmény is jobb lett” – emelte ki Fodor Péter.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 03., péntek

Terrorcselekményre készült az Erdélyben őrizetbe vett férfi

Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.

Terrorcselekményre készült az Erdélyben őrizetbe vett férfi
2025. október 03., péntek

Havazás a hegyekben, sok helyütt az útkarbantartó járműveket is be kellett vetni

A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.

Havazás a hegyekben, sok helyütt az útkarbantartó járműveket is be kellett vetni
2025. október 03., péntek

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben

Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben
2025. október 03., péntek

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc

Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán elütötte egy gyorshajtó.

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc
2025. október 02., csütörtök

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki

A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki
2025. október 02., csütörtök

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai

Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai
2025. október 02., csütörtök

Falopás Biharban: 50 ezer lejnyi tüzelőt koboztak el egy fuvarostól

176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.

Falopás Biharban: 50 ezer lejnyi tüzelőt koboztak el egy fuvarostól
2025. október 02., csütörtök

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza
2025. október 02., csütörtök

Illúziók, amelyek a mindennapjainkat alakítják – Filmről és propagandáról a Filmtettfeszten

A romániai lakosság a tavaly novemberi választások óta különösen érzékeny arra, hogyan formálódik a közbeszéd, és miként születnek a narratívák.

Illúziók, amelyek a mindennapjainkat alakítják – Filmről és propagandáról a Filmtettfeszten
2025. október 02., csütörtök

Halálos baleset a 13-as főúton: két haszonjármű és egy személyautó ütközött Brassónál

Súlyos közúti baleset történt Brassó és Barcaföldvár között a DN 13-as főúton: egy 65 éves férfi életét vesztette, egy személy súlyosan megsérült.

Halálos baleset a 13-as főúton: két haszonjármű és egy személyautó ütközött Brassónál