2007. október 09., 00:002007. október 09., 00:00
„Ostromállapot uralkodik a településen ezért nyolc rendőrt és több csendőrt vezényeltünk ki, hogy jelenlétükkel megakadályozzák az esetleges konfliktusokat” – fejtette ki Todoran. Hozzátette: Vargyason például az a hír járta, hogy a romák bosszút akarnak állni az ellenük fellépő lakosokon. „A kilencvenes évek elején már volt rá példa Vargyason, hogy egy roma férfi meggyilkolása miatt annak családja két házat felgyújtott” – idézte fel. Todoran szerint az elmúlt időszakban több. romák által lakott háromszéki településen – Előpatakon, Bölönben, Vargyason és Nagyborosnyón – szerveztek tárgyalásokat a helyi hatóságok, civil szervezetek és a romák vezetőinek bevonásával. A rendőrparancsnok szerint az érintettek véleménye megoszlik ebben a kérdésben. Míg a hatóságok azt hajtogatják, hogy a romáknak erőfeszítéseket kellene tenniük a beilleszkedéshez, és munkát kellene vállalniuk, a romák arra panaszkodnak, hogy a vállalkozók előítéletei miatt nem tudnak elhelyezkedni, ezért kényszerülnek lopásra. A rendőrtiszt szerint a tárgyalások célja enyhíteni a felek közti feszültséget, és objektíven elbírálni a megerősített rendőri jelenlét szükségességét.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.