
Fotó: Facebook/Primăria Brașov
A brassói önkormányzat mellett több bukaresti minisztérium is igényt formál Brassó fellegvárára, mely hosszas pereskedés után került vissza állami tulajdonba – közölte kedden a belügyminisztérium.
2023. február 28., 16:072023. február 28., 16:07
2023. február 28., 16:132023. február 28., 16:13
A Cenk alatti város fölé magasodó erődítményről február közepén mondott le eddigi tulajdonosa, az Aro Palace Rt. szálloda- és vendéglátóipari vállalat egy, a Bukaresti Értéktőzsdéhez (BVB) eljuttatott közleményben. A cég az 1990-es években jutott hozzá az értékes műemléképülethez, és azután volt kénytelen megválni tőle, hogy többéves pereskedés után a román legfelsőbb bíróság kimondta: az ingatlan az állam tulajdona.
Az erődítmény a pénzügyminisztériumon keresztül kerül állami köztulajdonba, amely a többi szaktárcát is megkérdezte, igényt tart-e rá – írta a belügyminisztérium keddi közleményére hivatkozva a Mediafax hírügynökség.
A dokumentum szerint a belügyminisztérium mellett az oktatási tárca is kifejezte azon igényét, hogy átvenné az épületegyüttes felügyeleti jogát.

Hosszas jogi küzdelmet követően végre esély mutatkozik arra, hogy Brassó városa birtokba vehesse a belváros fölé magasodó fellegvárat, miután az Aro Palace vállalat bejelentette, átadja azt a román államnak.
A közlemény hangsúlyozta: nincs szó az ingatlan „erőszakos kisajátításáról” – amivel Allen Coliban brassói polgármester vádolta a szaktárcát –, a belügyminisztérium csupán a pénzügyi tárca megkeresésére reagált, amikor igényt formált az épületre.
A brassói elöljáró egy nappal korábban Lucian Bode belügyminiszterre utalva közösségi oldalán azt írta: „Bode miniszter el akarja venni a brassói Fellegvárat!”. Rámutatott: az erődítményt a brassói polgármesteri hivatal perelte vissza egy hét évig tartó bírósági eljárással, melyben tavaly novemberben hirdettek jogerős ítéletet. „A tárgyalásokon a kormány, a román állam képviselőjeként meg sem jelent, hogy védje az érdekét” – írta Allen Coliban.
Felszólította a brassóiakat: rendezzék soraikat, és védjék meg a várat, ahogyan az elmúlt évszázadokban is tették. Az elöljáró – amint arról korábban beszámoltunk – online aláírásgyűjtést is indított a közösség akaratát alátámasztandó,
A polgármester a brassói honatyákhoz is felhívást intézett, kérve: védjék a helyi közösség érdekeit Bukarest ellenében. Azt írta, hogy a polgármesteri hivatal vissza nem térítendő támogatást is lehívott a vár felújítására, sürgős a tulajdonjog mielőbbi tisztázása. „Itt a pillanat, hogy rendezzük a sorainkat és visszaszerezzük a várunkat” – fogalmazott bejegyzésében az ellenzéki Mentsük meg Romániát Szövetség (USR) színeiben polgármesterré választott Allen Coliban.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.
Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.
Hatósági felügyelet alatt van és a bíróság jóváhagyását várja az ügyészség által felajánlott vádalkura Kócza István, Érbogyoszló – tisztségéből felfüggesztett – polgármestere, aki nem tagadja bűnösségét, de kitart amellett, hogy csapdába csalták.
A kolozsvári metró továbbra is szerepel az európai finanszírozási tervekben, azonban a projekt felvétele a finanszírozási programba önmagában még nem garantálja, hogy minden szükséges összeg rendelkezésre is fog állni – figyelmeztetett Horațiu Cosma.
Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.
Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.
Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.
Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
szóljon hozzá!