Hirdetés

Összemelegednek a székelyföldi őrtüzek körül

Összefogtak a magyar politikai alakulatok székelyföldi szervezetei annak érdekében, hogy október 24-én este őrtüzekkel és az ég felé irányított fénycsóvákkal világítsák ki a Székelyföld történelmi határait. 

Bíró Blanka

2015. október 12., 19:102015. október 12., 19:10

A tiltakozás előkészületeiről szóló hétfői sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón mindhárom magyar politikai szervezet – az RMDSZ, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) – Kovászna megyei vezetője támogatásáról biztosította a szervező Székely Nemzeti Tanácsot (SZNT).

Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke emlékeztetett, a székelyek nagy menetelése elnevezésű rendezvényt megelőzően is összefogtak, és remélik, hogy az idei megmozdulás is épp olyan sikeres lesz, mint a két évvel ezelőtti akciójuk, melyen több tízezren vettek részt. Mint mondta, az elmúlt hetekben a Székelyföld szinte valamennyi határközségének az elöljáróival, lelkészeivel tárgyaltak, valamennyi településen bejelentették a demonstrációt, mely 17 óra 30 perckor mindenütt ökumenikus istentisztelettel kezdődik, a határok kivilágítására pedig 18 óra 45 perctől 19 óráig kerül sor.

A résztvevők eléneklik a magyar és a székely himnuszt, felolvassák az egységes kiáltványt, hogy nem értenek egyet a román kormány régiósítási terveivel, az egyetlen elfogadható alternatíva az autonóm Székelyföld régió. A szervezők elkészítették a plakátokat és a tájékoztató szórólapokat is, melyeken minden szükséges információt feltüntettek. A 750 kilométer hosszú határ kivilágítását 59 határtelepülés szervezi meg, a terv szerint egy önkormányzat átlagban három tüzet gyújt.

Tamás Sándor, az RMDSZ háromszéki elnöke rámutatott, újra egy asztalhoz ültek annak ellenére, hogy nehezményezik az SZNT-nek az EMNP melletti politikai szerepvállalását a tavalyi államfőválasztás idején. „A Székelyföld fontosabb annál, hogy a pártok miként látják a napi politikai kérdéseket\" – mondta a szövetség politikusa. Hozzátette, a háromszéki határtelepülések polgármesterei egy kivételével RMDSZ-esek, és mindannyian kiveszik a részüket a szervezésből.

Balázs Attila, az EMNP Kovászna megyei elnöke elmondta, pártja mindig stratégiai partnere volt az SZNT-nek, és ez a későbbiekben is így lesz. „A közös célkitűzés az autonómia, ahol jelen vagyunk a közigazgatásban, ott segítünk a szervezésben\" – tette hozzá. Kulcsár Terza József háromszéki MPP-elnök szerint már az összefogásnak mozgósító üzenete van: a kovásznai szívkórház, a himnuszügy is bizonyította, hogy nemzeti kérdésekben „nem lehet különutas politikát folytatni\".

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés