Hirdetés

Ősszel kezdődik Félixfürdő és Püspökfürdő uniós pénzből történő korszerűsítése

Ősszel elkezdik a Nagyvárad melletti Váradszentmárton nagyközséghez tartozó Félixfürdő és Püspökfürdő korszerűsítését, miután a finanszírozási szerződéseket már aláírták, és a versenytárgyalás lebonyolítását is előkészítették.

Kőrössy Andrea

2018. május 13., 10:552018. május 13., 10:55

2018. május 13., 11:092018. május 13., 11:09

Cristian Laza polgármester bejelentette: a munkálatokat rögtön a nyári szezon vége után, október környékén kezdik el, a 15 millió eurós, az EU által finanszírozott beruházáshoz már minden szükségeset előkészítettek.

Ez egyébként a legnagyobb projekt, amit végrehajtanak a két üdülőhelyen a rendszerváltás óta.

Hirdetés

Az Ebihoreanul hírportál beszámolója szerint az elöljáró azt is elmondta: egyes munkálatok egészen 2020-ig zajlanak, ezért a beruházás mindenképpen befolyásolni fogja a jövő évi turisztikai idényt. A projekt egyik legfontosabb része, hogy teljes hosszában korszerűsítik Félixfürdő főutcáját, erre 3,2 millió eurót szánnak. Ennek keretében nemcsak az utat újítják fel, hanem azt egy szakaszon egyirányúsítják, továbbá kiszélesítik a járdát, modernizálják a csatornahálózatot, és föld alá helyezik az elektromos, a telefon- és az internetvezetékeket.

Galéria

A sétálóövezet mentén szökőkutakat és filagóriákat helyeznek el, és a kerékpárosok számára is külön sávot jelölnek ki. A gyalogosoknak szánt zöldövezet felületének növelése érdekében a váradszentmártoni önkormányzat 170 parkolóhelyet is megszüntet, ezek helyett kétemeletes parkolóházat építenek Félixfürdő bejáratánál a polgármesteri hivatal tulajdonában álló területen.

Cristian Laza tervei között az is szerepel, hogy az önkormányzat költségvetéséből kerékpárutat építenek egészen Nagyváradig,

így a megyeszékhelyen élők számára alternatívát nyújtanak az autós utazásra.

Püspökfürdőn is útfelújítást és bicikliút kialakítását tervezik, továbbá sétálóövezetté alakítják az üdülőtelep központját, ahonnan teljesen kitiltják az autós forgalmat. A polgármester rámutatott: új parkolóhelyet fognak kialakítani, ahonnan a turisták gyalog vagy kerékpárral juthatnak majd el a strandig, amelyet ugyancsak korszerűsítenek, erre a turisztikai minisztérium biztosít 3,2 millió eurót.

A községben ugyanakkor továbbra is gondot okoz a terelőút hiánya, a május elsejei minivakáció alatt például rendszeresen dugó alakult ki az üdülőtelepeken.

Ciprian Anta, Váradszentmárton menedzsere rámutatott: egyelőre nincs megoldás a problémára. Nemrég javaslatot tettek a nagyváradi metropoliszövezetért felelős illetékeseknek egy körgyűrű megépítésére, ennek nyomvonalát is közölték, de választ még nem kaptak.

Galéria

Korábban a Nagyvárad melletti üdülőhelyeket magában foglaló Szentmártont a megyeszékhely polgármestere, Ilie Bolojan a városhoz akarta csatolni. A liberális párti (PNL) elöljáró két népszavazást is szervezett a megyeszékhelyen, illetve a községben. Bolojan a fürdőtelepek korszerűsítésének szükségességével indokolta a fúziót, rámutatva, a város inkább képes lenne az infra-struktúrafejlesztésre, több látogatót tudna vonzani. Bár a szentmártoni referendum sikeres volt, érdeklődés hiányában Váradon kétszer is elbukott a projekt, ráadásul azáltal, hogy a község élére a korábbi elöljáró, a PNL-s Lucian Popuş helyett a szociáldemokrata Cristian Laza került, már nem mutatkozik esély arra, hogy megvalósuljon Bolojan terve.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 22., péntek

Lakosságtámogató programok: sok pénz és sok kérdőjel

Több száz millió lejt szánnak idén a két népszerű lakosságtámogató programra, az új autók vásárlását, illetve az ezúttal csak energiatárolók beszerzését ösztönző napelemes projektekre. Azonban továbbra is sok a kérdőjel.

Lakosságtámogató programok: sok pénz és sok kérdőjel
Hirdetés
2026. május 22., péntek

Műtrágyák vámmentessé tételével segítik a gazdákat

Az Európai Unió Tanácsa egy évre felfüggesztette az uniós mezőgazdasági termelésben használt nitrogénalapú műtrágyákra – köztük a karbamidra és az ammóniára – kivetett vámtarifákat – közölte az uniós tanács pénteken.

Műtrágyák vámmentessé tételével segítik a gazdákat
2026. május 22., péntek

Legalább egy dologban egyetértenek a szétrobbant koalíció pártjai

Az elnöki hivatal pénteken bejelentette, hogy a PSD, a PNL, az USR és az RMDSZ aláírt egy megállapodást, amelyben vállalják, hogy a parlamenti ülésszak végéig elfogadják az új közalkalmazotti bértörvényt.

Legalább egy dologban egyetértenek a szétrobbant koalíció pártjai
2026. május 22., péntek

Még jobban „bebútorozik” Romániába a Nagybányán már jelen levő olasz gyár

Romániába helyezi át termelésének egy részét a legnagyobb olasz bútorgyártó, a Natuzzi – írja a Profit.ro a vállalat közleménye alapján.

Még jobban „bebútorozik” Romániába a Nagybányán már jelen levő olasz gyár
Hirdetés
2026. május 22., péntek

Botrány egy erdélyi autópálya-szakasz miatt, több százmillió eltapsolása miatt tombol a miniszter

Egyre nagyobb hullámokat vet a Szászsebes és Torda közötti autópálya első szakasza körül kialakult botrány, miután a nemzetközi választottbíróság 340 millió lejes kártérítés kifizetésére kötelezte a román államot.

Botrány egy erdélyi autópálya-szakasz miatt, több százmillió eltapsolása miatt tombol a miniszter
2026. május 22., péntek

Felfalja az infláció a fizetéseket, pánikból tartalékolnak az emberek

Az élelmiszer- és energiaárak, a lakbér és a banki törlesztőrészletek emelkedése egyre nagyobb mértékben befolyásolja negatívan az emberek életét Romániában, és egy felmérés szerint a munkavállalók több mint fele elégedetlen a fizetésével.

Felfalja az infláció a fizetéseket, pánikból tartalékolnak az emberek
2026. május 21., csütörtök

Üzemanyaghiány repítheti magasba a repülőjegyárakat is

Az üzemanyagárak emelkedése egyre komolyabb kihívás elé állítja a légi közlekedési ágazatot. Miközben több légitársaság új járatok indítását halasztja el, illetve jegyáremeléseket helyez kilátásba, az EB részletes tájékoztatást tett közzé a témában.

Üzemanyaghiány repítheti magasba a repülőjegyárakat is
Hirdetés
2026. május 21., csütörtök

Állandó mozgásban az üzemanyagárak: drágulást és árcsökkentést is láthatunk

A piacvezető Petrom töltőállomásain csütörtökön is újra változtak az üzemanyagárak: ezúttal viszont a gázolaj ára csökkent, míg a benziné emelkedett.

Állandó mozgásban az üzemanyagárak: drágulást és árcsökkentést is láthatunk
2026. május 21., csütörtök

Brüsszel nem nézi jó szemmel a román gazdaság alakulását

Az Európai Bizottság jelentősen lefelé módosította a román gazdaság idei növekedési kilátásait: az őszi előrejelzésben szereplő 1,1 százalék után most mindössze 0,1 százalékos gyarapodást várnak.

Brüsszel nem nézi jó szemmel a román gazdaság alakulását
2026. május 21., csütörtök

Az országos közútkezelő igazgatója szándékosan hátráltatja a gyorsforgalmi utak építését a közlekedési államtitkár szerint

Az Országos Közúti Infrastruktúra-kezelő Társaság (CNAIR) vezetője, Cristian Pistol szándékosan hátráltatja a gyorsforgalmi utak építését – állította csütörtökön Horațiu Cosma közlekedési államtitkár.

Az országos közútkezelő igazgatója szándékosan hátráltatja a gyorsforgalmi utak építését a közlekedési államtitkár szerint
Hirdetés
Hirdetés