
Fotó: A szerző felvétele
2011. szeptember 20., 08:012011. szeptember 20., 08:01
A Szatmár határok nélkül elnevezésű találkozót a magyarországi Fábiánházán tartották az Ecsedménes lovardában. „Hatszáz éve a szatmáriak számára felszabadító erejű volt a reformáció hitben, kultúrában, gondolkodásban, anyanyelvben egyaránt. Ötven évvel a kommunizmus térnyerése után ismét történelmi lehetőség kínálkozik az összefogásra, a szellemi és kulturális élet fellendítésére” – taglalta a Krónika érdeklődésére a szervezők elképzeléseit Végh Balázs Béla, az egyesület egyik alapítója, a BBTE szatmárnémeti kihelyezett karának adjunktusa, aki szerint a református hitnek, gondolkodásnak, identitásnak vannak még olyan tartalékai a térségben, melyek alapjául szolgálhatnak a szatmári magyarság megújulásának nemcsak egyházi, hanem közösségi téren is.
Hozzátette: kezdeményezésük ökumenikus jellegű, ezért készülnek felvenni a kapcsolatot a többi felekezettel is. A találkozón a görög katolikus egyház már képviseltette is magát. A hétvégi rendezvényre egyébként körülbelül fele-fele arányban érkeztek a történelmi Szatmár romániai és magyarországi részéből, a lovarda udvarán pedig kopjafát állítottak, megjelölve a helyet, ahol a Református Nemzeti Emlékparkot létrehozzák. A reformátusok következő rendezvényüket adventkor Nagykárolyban tartják majd.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.