2011. szeptember 28., 07:362011. szeptember 28., 07:36
A petíciót – melyet október 15-ig lehet aláírni – a CEMO közleménye szerint az RMDSZ elnökségének, valamint a szövetség marosvásárhelyi és Maros megyei képviselőinek nyújtanák át egy nyilvános kerekasztal-beszélgetés alkalmával, melyre a sajtó képviselőit is meghívják. A közlemény aláírói továbbá leszögezik: a CEMO által meghirdetett, az aláírásgyűjtés befejezését követően, október közepén sorra kerülő beszélgetés időpontjáig nem kívánnak egyetlen politikai szervezettel sem tárgyalásokat folytatni a téma kapcsán, mert a kezdeményezők el szeretnék kerülni, hogy a szervezetek politikai tőkét kovácsoljanak az ügyből. „Azt szeretnénk kérni a petíciónk címzettjeitől, hogy fogjanak össze, és közösen dolgozzanak ki olyan politikailag megvalósítható érdekérvényesítési stratégiát, amellyel célba jutnak, és a marosvásárhelyi választópolgárok kéréseit sikerrel tudják majd képviselni” – olvasható a CEMO közleményében. A szervezet ugyanakkor azt kéri a magyar politikai szervezetek képviselőitől, hogy ne abban merüljön ki akciójuk, hogy az erdélyi magyar közösséggel ismertetik, milyen valós vagy mondvacsinált akadályok állnak útjukba, mint például a román nemzetiségű polgármester, különböző frakciók aránya vagy különböző intézmények (tanfelügyelőség, iskola, óvoda) vezetőtanácsának összetétele.
Amint arról korábban beszámoltunk, a CEMO aktivistái és a Dózsa György utcai 2-es számú iskolába járó magyar gyerekek szülei azt szeretnék elérni, hogy a tanintézetet a város múlt század eleji polgármesteréről, Bernády Györgyről nevezzék el. A kezdeményezést látszólag Dorin Florea polgármester is támogatja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) azonban Ceauşescu tavaly elhunyt udvari költőjéről, Adrian Păunescuról szeretné elneveztetni a belvárosi iskolát.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?