Hirdetés

Összefogást sürget az EMNT a Kétágú templom ügyében

Összefogást sürget az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) a kolozsvári Kétágú templom mögé tervezett beruházás kapcsán. „Egyedül nem lehet megvívni a csatát, valamennyi érintett, illetve a kolozsvári civil szervezetek öszszefogására van szükség ahhoz, hogy véglegesen leállítsák a Kétágú templom mögötti telken történő építkezést” – nyilatkozta tegnapi sajtótájékoztatóján Gergely Balázs, az EMNT közép-erdélyi régióelnöke.

Kiss Előd-Gergely

2011. augusztus 04., 08:032011. augusztus 04., 08:03

Elmondta, korábban egyeztettek a telek szomszédaival, akik kivétel nélkül arról számoltak be, hogy egyáltalán nem tájékoztatták őket a beruházásról. Hétfőn konzultációt tartanak az ügyben, amelyre Hegedűs Csilla miniszteri tanácsost, a Transylvania Trust Alapítvány elnökét is meghívták.

A végzettségét tekintve régész politikus hozzáfűzte, a feltárások idejére sikerült ugyan leállítani a munkálatokat, de ez mindössze egy, két, de legfeljebb három hónap haladékot jelent. Mint mondta: igaz ugyan, hogy kérhetik a bíróságot, hogy a per idejére állítsák le az építkezést, azonban ha elveszítik a pert, horribilis összegű kártérítést kell majd kifizetniük a kivitelezőnek, ennek kockázatát pedig sem az EMNT, sem az alsóvárosi egyházközség nem tudja vállalni. Hozzáfűzte, jogilag nagyon nehéz fogást találni a kivitelezőn, ezért abban bízik, hogy vagy az országos műemlékvédelmi bizottság engedélyét ellenjegyző Kelemen Hunor kulturális miniszter vagy a kolozsvári önkormányzat visszavonja korábbi döntését, és nem peres úton kell igazukat keresniük a beruházást ellenzőknek.

Gergely Balázs köztes megoldást is elképzelhetőnek tart, miszerint a tanfelügyelőség a tervezettnél kisebb, a városképbe harmonikusan illeszkedő sportlétesítményt épít fel. Az EMNT-s politikus szerint a tanfelügyelőség beruházásán dolgozó munkások tönkretették a régészeti lelőhelyek felét, és ennek büntetőjogi felelősségre vonással kellene járnia.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
Hirdetés
Hirdetés