
Fotó: Boda L. Gergely
Európai fórumokhoz fordulnak, és tüntetést szerveznek a civil szervezetek Marosvásárhelyen az Azomureş vegyipari kombinát bezárását és a légszennyezés csökkentését követelve.
2015. július 27., 19:282015. július 27., 19:28
A civilek rámutatnak: a városszéli vállalat folyamatos környezetvédelmi és egészségügyi veszélyt jelent, és felhívják a figyelmet arra, hogy az ammóniagáz szintje csak az idén 100 alkalommal haladta meg a megengedett egészségügyi értékeket.
A Facebook közösségi portálon nemrég új oldal indult Állítsátok meg az Azomureş okozta szenynyezést (Opriţi poluarea de la Azomureş) néven, melyet több mint ezren követnek, ott olvasható a hír is, miszerint a December 21. Marosvásárhely Mártír város Egyesület a civil szférával karöltve augusztus 13-án, csütörtökön 17 órától tüntetést szervez a kombinát okozta szennyezés ellen a prefektúra épülete előtt. „A kibocsátott nitrogén-oxid, ammónia, foszfor és a felszálló por eltakarják az eget, és megbetegítenek. Nyárádtőtől Jeddig és Koronkától Náznánfalváig beborít minket a szürkés-vöröses felhő” – olvasható az oldalon. Szintén a közösségi portálon „toborozza híveit” a gázálarcos fotókat közzétevő Stop Azo nevű oldal is, mely azt hirdeti: összefogással megmenthető Marosvásárhely. Ezenkívül az Avazz nevű nemzetközi emberjogi szervezet egy internetes petíciót indított az Azomureş tevékenységének környezetvédelmi és jogi kivizsgálását követelve, melyet 3700-an írtak alá. A szervezet rámutat: a városban a helyzet nem javult az évek során, sőt rosszabbodott. A július 3-án elindított petíciót Karmenu Vellához, az Európai Bizottság környezetvédelmi biztosához is eljuttatják. A civil felháborodásra a polgármesteri hivatal is reagált a napokban: honlapján felhívást tett közzé, mely szerint augusztus 10-én tárgyalni hívják a kombinát vezetőit, a civil szervezetek képviselőit és a város lakóit.
A vegyipari kombinát okozta szennyezés egyébként a szombaton véget ért Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban is több panelbeszélgetésen napirendre került. A vásárhelyi magyar előválasztáson megméretkező Brassai Zsombor független és Portik Vilmos néppárti (EMNP) jelölt egyetértettek abban, hogy az Azomureş bezárása – a kétnyelvűség meghonosítása és a közlekedés megreformálása mellett – egyike a legfontosabb kérdéseknek a megyeszékhelyen.
Brassai Zsombor, a Maros megyei RMDSZ elnöke szerint a svájci tőkével működő multinacionális üzem bezárásáról népszavazáson kellene megkérdezni a marosvásárhelyieket, a politikusoknak pedig a népakaratot kellene képviselniük. Brassai ígéretet is tett arra, hogy javasolja az önkormányzat RMDSZ-frakciójának a népszavazás kezdeményezését. A Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) aktivistája, Barabás Miklós elmondta, nagyon alapos koncepciót dolgozna ki a kombinát bezárására, ezt azért is emeli ki, mert úgy látja, hogy a városban jelenleg a közfolyamatok nagy része koncepció, tervezés nélkül zajlik. Mint ismeretes, az Azomureş 2011 óta svájci tulajdonba került, miután a török tulajdonosok túladtak rajta. A kombinát elsősorban műtrágyákat gyárt: ammónium-nitrátot, mészammon salétromot, karbamidot, kompakt műtrágyákat, kálciumnitrátot, folyékony műtrágyát. Az egészségügyi szakemberek többször is felhívták már a figyelmet arra, hogy a vegyipari kombinát okozta légszennyezés hosszú távon hozzájárulhat különböző légzőszervi és más megbetegedésekhez annak ellenére, hogy konkrétan nem született még olyan hatástanulmány, amely felmérné a tényleges hatásokat.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!