
Maria Precup öt hétig volt távol a szászrégeni polgármesteri hivataltól
Fotó: Gálna Zoltán
Nemhiába volt rendkívül magabiztos Maria Precup a tisztségéből történt felfüggesztése után: a bíróság neki adott igazat, így ismét Szászrégen elöljárójaként tevékenykedhet. Márk Endre alig öthetes ügyvivő polgármesteri mandátuma nem maradt látszat nélkül.
2019. augusztus 16., 15:192019. augusztus 16., 15:19
2019. augusztus 16., 15:212019. augusztus 16., 15:21
Érvénytelenítette a Maros megyei törvényszék azt a prefektusi rendeletet, amely révén felfüggesztették tisztségéből Maria Precup szászrégeni polgármestert. Az elöljárót egy hónappal ezelőtt egy másik, szintén jogerős bírósági ítélet alapján „büntette” Mircea Duşa.
A legfelsőbb bíróság májusban erősítette meg azt az alapfokú döntést, amely szerint Precupnak távoznia kell a szászrégeni városháza éléről, ugyanakkor a jövőben nem jelöltetheti magát újabb négy évre. A második mandátumánál tartó elöljárót az egyik helyi magáncégnél betöltött cenzori tisztség miatt találta összeférhetetlennek az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI). Az első ízben 2012-ben választásokat nyerő szociáldemokrata politikus akkor úgy döntött, a polgármesteri szék mellett megőrzi a Dacia Rt.-nél vállalt cenzori szerepét is, amelytől csak két és fél esztendő után vált meg.
A Maros megyei törvényszék honlapján nem jelent meg a szerdán kimondott, 2019/404-es számú jogerős ítélet indoklása, ezt utólag fogalmazzák meg.
Eközben Maria Precup rendkívül magabiztos volt a dolgában: távozásakor arra kérte addigi helyettesét, az ügyvivői polgármesteri feladattal megbízott Márk Endrét, hogy ne költözzön be az irodájába, aminek az RMDSZ-es politikus eleget is tett. A jogászok viszont azt állítják, hogy az ANI, majd a legfelsőbb bíróság döntésének, illetve a prefektúra jogtanácsosai által megfogalmazott rendeletnek kőkemény jogi érvként kellett volna megállniuk a helyüket a törvényszék előtt.
Márk Endre alig öthetes ügyvivő polgármesteri mandátuma mégsem maradt látszat nélkül.
Amint lapunknak elmondta, azzal érvelt, hogy a belváros főutcája teljesen tönkrement, és fontosabb lenne a felújítása, mint a falusi vásári hangulatot árasztó, háromnapos szászrégeni napok megszervezése, ezért még alpolgármesterként kezdeményezte az idei rendezvény lefújását. Emellett a napokban ért véget a nagyszabású szúnyog- és kullancsirtás, amelyet légi úton legutóbb 1989 előtt végeztek. Márk Endrét nem zavarja Maria Precup visszatérése: amint a Krónikának kifejtette, lett volna még egy pár kivitelezésre váró ötlete, de a törvényszék döntése után folytatja alpolgármesteri munkáját.

Mindenekelőtt Szászrégen városa gazdasági helyzetének rendbetételéhez látott neki Márk Endre RMDSZ-es alpolgármester, aki a tisztségéből felfüggesztett Maria Precup helyett irányítja ügyvivőként a Maros megyei várost. A volt polgármester azonban még az irodáját sem hajlandó átadni.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
1 hozzászólás