Hirdetés

Örömet szereznek a gyászolók

Barót – Gyógyításra szánja a Bocz-Zoltán család az elhunyt gyermeküknek gyűjtött pénzt. Beteg gyermekek kezelésének támogatására fordítja a baróti Bocz-Zoltán család a leukémiában elhunyt kislányuk életének megmentésére összegyűlt, megmaradt pénzt. Erről Bocz-Zoltán Szabolcs, a hat hete, hétévesen elhunyt Imola édesapja tájékoztatta a Krónikát.

Benkő Levente

Benkő Levente

2007. március 13., 00:002007. március 13., 00:00

„Az ő életét sajnosnem sikerült megmentenünk, de segíteni akarunk másgyermekek gyógyulásában. Meg sem tudjuk köszönnia segítséget, amelyben részesültünk,amikor kislányunk életéért küzdöttünk”– mondta az édesapa. Elmondása szerint a határokontúlra is kiterjedt életmentő adománygyűjtéssorán, 2005 novemberétől 2006 júniusáig– amikor csontvelő-átültetésre a miskolcikórházba vonultak – 260 ezer lej, azaz több mint70 ezer euró gyűlt össze. A kislány bonyolultműtétjét és a teljes felépüléséigtartó utókezelést 350 ezer lejre, azaz közel100 ezer euróra becsülték. Magánemberek,egyházi és civil szervezetek, egyesületek egészseregének adományait a németországi Egyszív a gyermekekért alapítvány 42 ezereuróval, a román állam 45 ezer euróvalegészítette ki. Mivel Imola elhunyt, a miskolcitartózkodás idején itthon összegyűlt 6380lej mellett megmaradt még 56 200 euró. A Bocz-Zoltáncsalád a megmaradt pénzből 3000 lejt és 7000eurót utal át a leukémiában szenvedő,tizennégy éves székelykeresztúriHajnal-Hodgyai Emília gyógyítására,és további 3380 lejt a szinténszékelykeresztúri, tízéves PálFerenc daganat-műtétje költségeinek a fedezésére.11 ezret utalnak át az erdővidéki Bibarcfalvánélő Bartis család hároméves kislányánaka szívműtétjére, 500-500 euróval segítika csíkszeredai tizennégy éves, leukémiásSzabó Karola, valamint Imolának a marosvásárhelyikórházban szerzett kis barátja, a szinténvérrákban szenvedő hatéves gyulakutai BálintCsongor gyógyulását. Imola miskolci barátja,a két és fél éves tököli PappDávid gerincműtétjét 5700 euróvaltámogatják. A fennmaradó 31 500 euróból15 ezerrel a szellemi fogyatékkal élő gyermekeketápoló, baróti Hisszük Hogy FontosakEgyesület munkáját segítik, 16 500 euróbólpedig alapot hoznak létre az erdővidéki beteg gyerekekgyógyítására.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 26., vasárnap

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött

Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél

Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél
2026. április 26., vasárnap

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren

A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren
2026. április 25., szombat

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ

Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág

A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág
2026. április 24., péntek

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok

A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok
2026. április 24., péntek

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is

Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is
Hirdetés
2026. április 24., péntek

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót

Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót
2026. április 24., péntek

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon
2026. április 24., péntek

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma

Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma
Hirdetés
Hirdetés