Hirdetés

Óriási a nyomás az intenzív osztályokon – Sok koronavírus-fertőzött későn fordul orvoshoz, súlyos állapotban kerül kórházba

Megteltek. A legtöbb hazai kórház kapacitását meghaladta a beutalt fertőzöttek száma •  Fotó: Beliczay László

Megteltek. A legtöbb hazai kórház kapacitását meghaladta a beutalt fertőzöttek száma

Fotó: Beliczay László

Sokkal több koronavírus-fertőzött kerül súlyos állapotban kórházba, igényel intenzív terápiás kezelést a járvány harmadik hullámában, mint korábban. A lapunknak nyilatkozó egészségügyi dolgozók, kórházigazgatók elmondták, hatalmas erőfeszítést igényel a megnövekedett számú páciens szakszerű ellátása, gondot jelent a személyzethiány is.

Krónika

2021. április 14., 08:112021. április 14., 08:11

Az infrastruktúra, az orvosi felszerelések hiánya, különösképpen a személyzet kimerültsége miatt a Maros megyei klinikai kórház nehezen boldogul a világjárvány harmadik hulláma okozta helyzetben – látta be lapunk érdeklődésére Ovidiu Gîrbovan, az intézmény igazgatója. A kórházmenedzser elmondta, az eddig kezelt közel négyezer fertőzöttön kívül az elmúlt időszakban további 25 ezer, más panasszal befektetett pácienst kellett ellátniuk, ami a munkatársak zömének kimerültségéhez vezetett. Mindemellett a napokban a Covid-részleget 203 ágyasról 225 ágyasra bővítették, az intenzív terápián a meglévő tíz ágyat további nyolccal egészítették ki.

Kedden délelőtt 141 fertőzött beteg feküdt a megyei kórházban. „Egyelőre nem kellett más megyékbe küldenünk senkit, hisz jó az együttműködésünk a sürgősségi kórházzal, valamint a segesvári és dicsőszentmártoni városi kórházakkal, amelyek mindig átvették a betegeinket, amikor erre szükség volt” – mondta el Gîrbovan doktor.

Hirdetés

A harmadik hullámról és a fertőzéses esetek elszaporodásáról, illetve súlyosbodásáról szólva orvosként úgy vélekedett, hogy ezek nagyrészt az újonnan megjelent mutációknak tulajdoníthatók.

A lakosság egy részének bizalmatlanságára vonatkozó kérdésünkre kifejtette, szerinte a pánikot egy úgynevezett ismeretlen ellenség váltja ki, amelyet főként a közösségi médiában népszerűsítenek egyesek. Ovidiu Gîrbovan szerint ugyanakkor a fősodrú sajtó is felelőséggel tartozik, hisz egy része hajlamos a konteóhírek túlzott mediatizálására.

Kétségbeejtő a helyzet Kolozsváron

A kolozsvári tüdőgyógyászati klinika koronavírusos betegeket kezelő intenzív osztályán dolgozó Gombos Gyöngyi ápolónő megkeresésünkre elmondta, jelenleg nagyon rossz állapotok uralkodnak az egészségügyi intézményben, az intenzív osztályon egyetlen szabad hely sincs. Így

kénytelenek voltak „kiterjeszteni” az intenzív osztályt, és más kórtermekbe is fektetni súlyos betegeket.

„Most sokkal kétségbeejtőbb a helyzet, mint mondjuk januárban vagy februárban volt. Sokan vannak nagyon súlyos állapotban, de nem tudni, azért-e, mert későn fordulnak orvoshoz, vagy pedig azért, mert a vírusnak a korábbinál sokkal agresszívebb variánsával fertőződtek meg” – mondta lapunknak az ápolónő. Hozzátette, az egészségügyi alkalmazottak bő két hete azt tapasztalják, hogy ugyanaz a kezelés, ami hónapokkal ezelőtt hatott, most korántsem annyira hatékony, és sok esetben nem javul a betegek állapota, sajnos sokan életüket vesztik. Kérdésünkre, volt-e olyan a súlyos esetek közt, akit már beoltottak, Gombos Gyöngyi azt válaszolta,

nincs tudomása arról, hogy a kolozsvári tüdőgyógyászati klinika Covid-osztályára, az intenzívre olyan személyt utaltak volna be, aki már megkapta a vakcinát.

Csökkenő esetszám Nagyváradon

Nagyváradon az elmúlt héten javulni látszik a járványhelyzet, csökkenőben mind a súlyos esetek, mind az aktív fertőzöttek száma. Hadrian Borcea, a megyei kórház sürgősségi osztályának főorvosa a Krónikának elmondta, a súlyos állapotban lévő betegek először hozzájuk érkeznek, míg az enyhébb eseteket egyenesen a Covid-kórházzá nyilvánított városi kórházba küldik kivizsgálásra. A főorvos kifejtette:

Nagyváradon csökkenni kezdett a súlyos állapotban sürgősségre kerülő koronavírusos fertőzöttek száma, ahogy a pozitív esetek számában is csökkenés tapasztalható.

„Az utolsó héten csökkenő trendet tapasztaltunk, így naponta 2–5 páciens van, aki súlyos állapotban kerül hozzánk” – magyarázta a szakember. Elmondta, ezek között egyre több a fiatal, de idős személyek is akadnak, akik sürgős orvosi segítségre szorulnak. A betegek átlagéletkora 40–50 év közöttire tehető, de 22–23 éves súlyos betegek is jönnek hozzájuk, ugyanakkor 60–65 éves időseket is kezelniük kell Covid–19-betegséggel.

Nagyváradon ellenőrzés alatt van a járványhelyzet – biztosította lapunkat a megyei kórház sürgősségi osztályának vezetője, aki szerint minden felszerelés és gyógyszer adott a hozzájuk kerülő betegek ellátásához.

Idézet
Egyelőre úgy tudjuk kezelni a betegeket, ahogyan kell, és minden különlegesebb problémára sikerült megoldást találnunk. Volt pár hullám, amikor több páciens érkezett a Bihar megye északi részén kialakult gócokból, de sikerült időben kezelni a helyzetet. Eddig nem volt példa leállásra vagy az erőforrás-ellátás hiányára”

– jelentette ki a Krónikának Hadrian Borcea. A sürgősségi orvos elmondta, a pozitív esetek egy része a családban kapja el a betegséget, így több családtag is pozitív lesz, de olyan esetek is vannak, amikor valaki szeretteitől függetlenül betegszik meg, maga sem tudja, hol kaphatta el a vírust, és a járványügyi szakembereknek is nehéz megtalálni az összefüggéseket.

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

Ajánlott időben kórházi ellátást kérni

A sepsiszentgyörgyi sürgősségi kórházban a koronavírus-fertőzöttek ellátására létrehozott intenzív terápiás osztály mind a tíz ágya betelt, a betegek közül négyet intubálni kellett. A kórház folyamatosan kénytelen erőfeszítéseket tenni, hogy az intenzív kezelésre szoruló valamennyi beteget ellássanak, más megyéből már nem tudnak súlyos fertőzötteket fogadni. András-Nagy Róbert igazgató kifejtette,

az ágyak számát lehet növelni, de az hiábavaló, ha nem tudnak több orvost, asszisztenst alkalmazni.

Jelenleg a kórházban 7 szakorvos látja el a két intenzív terápiás osztályon a – koronavírusos, illetve nem fertőzött – betegeket. Rámutatott, hiába lenne 200 hely az intenzív terápián, ha egy ügyeletben a koronavírusos részlegen továbbra is két orvos kezeli őket. Szerinte a lakosság felelős hozzáállása előzheti meg, hogy az intenzív osztályok túlzsúfolódjanak. Ezért arra kéri a betegeket,

ne utolsó pillanatban kérjenek segítséget, hanem időben forduljanak háziorvoshoz, így megelőzhető, hogy az állapotuk rohamosan romoljon.

A járvány második hullámához képest jelenleg többen jutnak nagyon súlyos állapotban kórházba, azonnal intenzív ellátásra szorulnak. Valószínűleg az áll ennek a hátterében, hogy otthon végeznek gyorstesztet, kezelik magukat, és csak akkor kérnek segítséget, ha már nagyon súlyosak a tüneteik.

A sepsiszentgyörgyi kórház több forgatókönyvvel is készül, ha a következő napokban emelkedik a súlyos állapotban levő betegek száma, és már nem tudnak helyet biztosítani számukra az intenzív osztályon. Tovább növelik az ágyak számát, a sürgősségen is vannak bevethető lélegeztetőgépek, végső esetben pedig a műtőblokkok egy részét alakítják át intenzív terápiás részleggé. „Lehetőségek vannak, de nem lehet egy határon túl növelni az ágyak számát, ennek gátat szab a szakemberek száma, és egy idő után ez a többi ellátás rovására menne, például a műtétek egy részét halasztani kellene” – magyarázta András-Nagy Róbert. Szerinte megoldást jelenthet orvosok áthelyezése olyan megyékből, ahol elegendő a személyzet létszáma oda, ahol szükség van rájuk.

„Háborúban vagyunk”

A helyzet súlyosságára világított rá Beatrice Mahler, a bukaresti Marius Nasta tüdőgyógyászati intézet menedzsere is. Az orvos beszámolója szerint a járvány harmadik hullámában egyre több esettel szembesülnek, amikor a beutalásra szoruló fertőzöttek állapota kritikus, és megtörténik, hogy egész családok kerülnek kórházba. Tapasztalatuk szerint

sokan gyorsteszteket végeznek otthon, de nem jelentik a háziorvosnak vagy az egészségügyi igazgatóságnak (DSP), ha pozitívak,

mások annak ellenére sem teszteltetik magukat, hogy tüneteket produkálnak.

Ez a jelenség nagymértékben súlyosbítja a járványhelyzetet, megnehezítve a sokkal több súlyos, válságos állapotban lévő pácienssel szembesülő orvosok dolgát. A menedzser meggyőződése, hogy a fertőzöttek valós száma többszöröse, akár négyszerese lehet a hivatalos adatokban megjelenő statisztikának, hiszen miközben tavaly novemberben tízezer új pozitív esetet diagnosztizáltak naponta, és ezren feküdtek intenzív osztályon, napjainkban, amikor 4-5 ezer fertőzöttet azonosítanak naponta, több mint 1500-an fekszenek intenzíven.

Idézet
Rendkívül nagy nyomás nehezedik az egészségügyi rendszerre, napról napra növelnünk kell az ágykapacitást, a korábbi járványhullámokhoz képest ezúttal sokkal több beteg igényel oxigénellátást”

– nyilatkozta a Digi24 hírtelevíziónak Beatrice Mahler. A menedzser hozzátette, óriási kihívást jelent a szakszemélyzet hiánya is, a kevés számú orvos és asszisztens miatt az egészségügyi dolgozók kevesebb időt tudnak fordítani egy páciensre.

 

Bogdan Oprița, a bukaresti Floreasca kórház sürgősségi osztályának vezetője a Hotnews portálnak elmondta, jelenleg sokkal rosszabb a helyzet, mint tavaly, sok páciens napokat kénytelen várni, amíg felszabadul egy hely az intenzív osztályon.

Idézet
Háborúban vagyunk. Isten őrizz, hogy oda jussunk, hogy csak egy lélegeztetőgép jusson két betegre. Abban a helyzetben kit teszek a gépre?”

– tette fel a kérdést a főorvos. Oprița szerint a tavalyi hónapokhoz képest idén sokkal több, előbetegség nélküli, 40–45 éves fertőzöttet utalnak kórházba.

Emanuel Imbri, a bukaresti Victor Babeş-járványkórház volt menedzsere ugyanakkor aggasztó jelenségnek tartja, hogy számos központi televízió, illetve néhány egészségügyi dolgozó is azt a nézetet terjeszti, miszerint ha valaki kórházi ellátásra szorul Romániában, akkor „onnan nem menekül élve”. A szakember úgy véli, ezek a vélemények félelmet és bizalmatlanságot táplálnak a páciensekben, akik inkább otthon próbálják gyógyítani magunkat, és sok esetben sajnos későn fordulnak orvoshoz ahhoz, hogy meggyógyíthassák őket.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Az AUR-ral kapcsolatos bírálatokra reagált Csoma Botond: „az egész úgy kezdődött, hogy a koma visszaütött”

Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.

Az AUR-ral kapcsolatos bírálatokra reagált Csoma Botond: „az egész úgy kezdődött, hogy a koma visszaütött”
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Mínusz 10 fok alá süllyedt a hőmérséklet a Székelyföldön

Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.

Mínusz 10 fok alá süllyedt a hőmérséklet a Székelyföldön
2026. november 08., vasárnap

Újabb lendületet kaphat a kolozsvári gyermekkórház építése

Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.

Újabb lendületet kaphat a kolozsvári gyermekkórház építése
2026. november 08., vasárnap

Legyen bányászat? Népszavazás a magnéziumbánya miatt tiltakozó erdélyi községben

Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.

Legyen bányászat? Népszavazás a magnéziumbánya miatt tiltakozó erdélyi községben
Hirdetés
2026. november 07., szombat

„Mindenki magáénak érezheti majd”: visszaállítanák Máramarossziget főterére a barokk Mária-szobrot

Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.

„Mindenki magáénak érezheti majd”: visszaállítanák Máramarossziget főterére a barokk Mária-szobrot
2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
Hirdetés
Hirdetés